Olyanok vagyunk, mint a virág s napfény,
S hogy te élhess azért ragyogok én,
Mindig ott leszek, hogy pompázhass
És a boldogságban úszkálhass.
Más nem kell, csak el ne hervadj,
Csak, hogy engem el ne hagyj.
Mert én bizony veled leszek a sírig,
S, ha majdan síromon virág nyílik,
Az is csak érted lesz,
Némán szól majd lelkedhez,
És majd azt kéri, h ne feledd,
Ki lángba borította egykoron szíved,
Ki a túlvilágon is csak téged szeret,
S szíve megszakad, amiért veled nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése