Miseria cantare 5. fejezet

- Mennyi lesz? – kérdezte Jeffree, miután abbahagytuk.

- Semennyi. – válaszoltam rideg hangon.

- Na, most komolyan. Mit kérsz cserébe?

- Davey-t.

- Valami mást esetleg… Mondjuk valami olyat, amit teljesíthetek is? – förmedt rám dühösen. Biztosan elege volt már, hogy folyton Davey-n járt az eszem, miközben vele voltam, de nem tehettem róla, ám ezt ő nem volt képes elég megértően kezelni.

- Jaj Jeffree, hagyjál már… Ha mindenáron kurva kell neked, keress mást, de én ezt befejeztem veled. – válaszoltam, mire ő elszégyellte magát.

- Bocs. Csak ha tudnád, mennyire zavar, hogy…

- …Davey-re gondolok? Igazán megértő barát vagy, kösz szépen.

- Nem úgy értettem.

- Aha.

Innentől hosszú csend következett. Csak feküdtünk egymás mellett, és ő rám se nézett, miközben én pedig a falon lévő képeket bámultam. Szinte az egész életem története előttem terült el, egészen attól a perctől kezdve, hogy Jeffree bemutatott engem Davey Havok-nak.

Tudta, hogy Davey a kedvenc énekesem, de azt titokban tartotta, hogy ő ismeri. Aztán 2006 szeptemberében Jeffree meghívott engem az AFI addigi legnagyobb koncertjére, amit az LBC-ben tartottak. Fantasztikus élmény volt, egész életemben felejthetetlen. Jeffree és én elvegyültünk a tömegben, nem álltunk közel a színpadhoz, ám valahogy a koncert végén Jeffree elindult előre az első sorba, maga után vonszolva engem is. Rohantunk át a tömegben, miközben felcsendült a God Called In Sick Today, az akkori kedvenc számom. Davey közben lejött a színpadról, a közönség közé, éppen oda ahol mi álltunk meg. Nem hittem a szememnek. Davey Havok előttem állt, akkor láttam őt először teljes életnagyságban, a kedvenc számomat énekelve. Míg ott volt a közelemben, végig mélyen a szemeibe néztem, s láttam, hogy ő ugyanúgy nézett engem, rám mosolygott. A dal végén visszament a színpadra, Jeffree és én pedig ott maradtunk közel. Nem tudtam feldolgozni az előbbi pillanatokat, túl csodás volt. A koncert után indultam volna haza, ám Jeffree megvárta, míg a tömeg kiszivárog a helyszínről, akkor csuklón ragadott, és a színpad mögé futottunk. Másodszor láttam meg Davey-t olyan közelről. A meglepetéstől nem mertem megszólalni, így Jeffree beszélgetett vele helyettem, innen jöttem rá, hogy ők ketten régóta ismerik egymást.

- Szia, Aise! – köszönt rám Davey lehajolva hozzám, ugyanazzal a mosollyal, mint amit a koncert alatt is láthattam tőle. Felismert, és még a nevemet is tudta. Jeffree nyilván mindent elmondott neki, sőt, ő tervezte el az egészet, az ő előzetes kérésére jött oda hozzám Davey koncert közben. Nagyon boldog voltam akkor. Aztán Jeffree által egyre többet találkozgattam, az AFI tagjaival, majd pár hónap múlva megalakult a Blaqk Audio, Davey és Jade kiválásával. Aznap amikor ezt bejelentették, mindkettőjükkel összeálltam, szép kis összegért. Ekkor döntöttem el, hogy inkább velük fogom tovább tartani a kapcsolatot, mint az AFI másik két tagjával, Hunterral és Adammal. Persze őket sem felejtettem el soha, ahogy Jeffree-t sem, csak időközben Davey már annyira magához láncolt, hogy mikor ő és Jade összeköltöztek - állítólag csak a zenekar miatt, de ki hinné ezt el - akkor én is velük tartottam, ez volt nagyjából egy évvel ezelőtt. Egy éven át egész jól elvoltam Davey-val és Jade-vel is, de Davey féltékenysége és irigysége mindig túl sok volt, nem tudta elviselni, ha éppen én és Jade együtt voltunk, vagy ha más férfival voltam.

Nem csoda így, hogy az a hatalmas félreértés megesett pár napja… De vajon csak emiatt utazott el jóval hamarabb? Nem. Az csak egy jó ürügyként szolgált, hogy el tudja terelni mindannyiunk figyelmét a lényegről: engem szeretett jobban, de nem akarta ezzel megbántani Jade-t. Viszont, ha engem annyira szeretett, miért hagyott el végül?

Gondolataim közül hirtelen Jeffree hangja rángatott vissza a valóságba. Felém fordult, rágyújtott egy szál cigire, és a pofámba fújta a füstöt. Nem zavart.

- Te akartad elhagyni. – jelentette ki, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, s mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

- Tudom magamtól is, ne tégy nekem szemrehányást, nincs erre szükségem.

- Azt is tudhatnád, hogy Ő mennyire bízott benned, komolyan vette a szavaid, azt hitte, már nem kell neked. Sokkal jobban fájt neki, mint gondolod.

- Ha annyira fájt neki, miért nem maradt, és beszélte meg velem? Jade is csak kavarni tud, igen, jól gondolja, valóban miatta van most ez az egész, ha ő nem hoz oda téged, nem kerülünk olyan idióta helyzetbe… De te is hibás vagy, mi a faszért kerülgettél engem, jöttél volna egyenest hozzám, abból még nem lett volna ekkora baj! – ordítottam, miközben ismét eszembe jutottak a napokban történtek, és halkan sírni kezdtem.

Jeffree le akarta törölni a könnyeim, én azonban nem hagytam, ellöktem kezét az arcom elől. Át akart ölelni, de ezt sem engedtem. Felkeltem az ágyból, felöltöztem, és kimentem a szobából, Jeffree ugyanígy tett, aztán jött utánam. Éppen a készültem kilépni a lakásból és becsukni magam mögött az ajtót, de megállított.

- Hová mész?

- Haza.

- Úgy érted, Davey házába? – miért kell mindig így felhozni…

- Oda.

- Elvigyelek? – ajánlotta fel készségesen. Nem akartam megmondani, hogy most őt sem kívánom a hátam közepére se, nem hogy még el is vigyen, és egész úton beszélgetnem kelljen vele.

- Kösz, nem kell. – mondtam, és elindultam "hazafelé" gyalog.

Úgy terveztem, útközben majd helyre teszem a gondolataim, de ez nem jött be, egyre jobban összezavarodtam. Davey még csak tegnap ment el, de máris egyre elviselhetetlenebb volt a hiánya. Megszoktam, hogy amint hazaérek, hozzá megyek fel először, és ő szépen megbüntet, amiért későn értem haza. Most azonban, benyitottam a lakásba, és csak Jade nem mindennapi, megvető és egyben elszánt tekintetével találtam szembe magam. Valamire készült, csak még azt nem tudtam mire, de nem reméltem sok jót.