Mivel Davey nem hagyott nekem választási lehetőséget, csak egy – szerintem – meggondolatlan kijelentést tett, így nekem elvileg rá kellett bólintanom a házasságra, de én ezt nem így akartam, nem így képzeltem el.
Kibontakoztam öleléséből, és egy szó nélkül felszaladtam a szobámba. Levetettem magam az ágyra, és elmélyülten gondolkozni kezdtem, összevissza kavarogtak a képek és a hangok a fejemben, Davey-ról és Jade-ről is.
Feleségül akar venni.
Ezen az egy mondaton járt az agyam szüntelen.
Nagyon nem lesz ez így jó, elvégre Jade ettől nem lesz boldog, sőt, össze fog törni. Márpedig én nem azért jöttem ide, hogy az ő kapcsolatukat tönkretegyem. Azt kár tagadnom, hogy időközben igenis beleszerettem Davey-ba, de fogalmam sem volt róla, hogy ezzel bármi problémát fogok okozni… Most ébredtem rá, milyen rosszat tettem mégis mindvégig. Jade számtalanszor hallott és látott is minket egymásban élvezkedni, és az imént előtte csókoltam meg…a férfit, akit ő tiszta szívéből szeret.
Elhatároztam, hogy nem fogadom el Davey ajánlatát. Átmentem az ő szobájába, hogy beszéljek vele, ám ő nem volt ott. Az asztalon találtam egy kis borítékot, amire a nevem volt írva. Elolvastam a levelet, amely benne volt.
Drága Aise! Tudom, mekkora felfordulást okoztam ezzel. Higgy nekem, én nem akartam rosszat, csak nem vagyok képes választani közted és Jade között. Mindketten nagyon fontosak vagytok nekem, igen, hülyeségnek hangzik ez tőlem, sosem mondtam ki, de így van. Jade hallotta és elmondta, miről beszélgettetek Jeffree-vel. Ha el akarsz hagyni minket, tedd meg nyugodtan, de nem lesz értelme. Hiszen, mire ezt a levelet olvasod, én már úton vagyok Európa felé – ne lepődj meg, Jade sem tudott erről. Találsz a borítékban még egy dalszöveget is, azt add át Jade-nek, ő érteni fogja. Ne aggódj, egy nap majd te is megértesz mindent. ~Davey.
Mikor a levél végére értem, elkapott a sírógörcs. Könnyeim, mint a záporeső hullottak a borítékra. Valami ismeretlen érzés hatalmas súlya nehezedett rám, nem bírtam tartani magam, összezuhantam, és a padlón térdeltem kezemben a levéllel. Nem akartam a dalszöveget is elolvasni, de kénytelen voltam, hiszen át kellett adjam Jade-nek. Ahogy a szavakat olvastam, az egésznek a dallama csengett a fülemben, elviselhetetlen volt ez számomra.
Cutting through just like champagne petals
Sprinkled over the blackest sea
Urban stars will shine, electric, they keep on calling.
As they beckon I'm enamored of the sight.
No, everything won't be alright for me.
Tomorrow may not come.
Ascending slowly with hopes of finding
One small moment of clarity
Escape the blackness cast upon me.
I still can't see as you bind me, murder me from miles away.
I will finish this today for you.
Tomorrow means nothing.
Immobile lights will fly tonight.
We'll watch them pass together as we part the rising sky.
I won't die without you.
These breathtaking heights lend sparkling sights
But we won't fall forever.
Tightly bound we'll chase the ground
I won't die without you.
Descending quickly with hopes of sharing
All the things you've shared with me,
I'll chase the digital eyes below me.
Through them you'll see as I fall
With digital omniscient eyes
Capturing me one last time for you.
Tomorrow you will see.
This is my breakthrough.
Oh, forget me not.
We you see me soaring and the lights are screaming,
You'll forget me not.
I won't die without you.
Nem tudtam, hogy ezt a szöveget Davey kinek írta: nekem, vagy Jade-nek? Ezt a kérdést azonban nem is éreztem fontosnak abban a pillanatban. Csak arra tudtam gondolni, hogy elhagyott, és még csak el sem búcsúzhattam tőle. Hirtelen elfelejtettem még az arcát is. Az egyetlen érzés, amely újra előtört belőlem Davey-val kapcsolatban, az volt, ahogy előző éjjel bánt velem. Próbáltam nem arra gondolni, hogy soha többé nem érezhetem. Nem ment. Eddig csak hang nélkül potyogtak a könnyeim, most azonban eget rengetően hangos zokogásban törtem ki. Jade és Jeffree mindketten odarohantak hozzám.
- Mi történt? – kérdezték egyszerre.
- Davey… elment… - szipogtam, majd átnyújtottam a dalszöveget Jade-nek, a levelet azonban nem tudtam kiadni a kezemből.
Könnyeimen keresztül is láttam, ahogy Jade arcán a döbbenet egyre inkább szomorúsággá változik. Nem olvasta a dalszöveget, csak az én szavaimra figyelt. Lehunyta a szemeit, egész testében megremegett; azt hittem, belőle is kitör a zokogás, de tévedtem. Dühösen széttépte a szöveget, és földhöz vágta a papírdarabokat. Sosem láttam még ilyen zavartnak.
- Te szemét… Ezért még megfizetsz… Látni se akarlak többé! – kezdte halkan – Aise…nem lesz… Nem lesz a tiéd! – üvöltötte végül, majd lehajolt hozzám, átölelt, és megcsókolt. Beleharapott az ajkaimba, fájt, vérzett. Nem tudom mi célja volt ezzel, de csak megerősítette bennem Davey hiányát: elvégre ő volt az egyetlen ember, aki így tudott csókolni, ilyen édes fájdalommal.
Hiába volt ott Jade és Jeffree, egyikük jelenléte sem tudott nyugtatni, csak Davey-t akartam. Jeffree felkapott és kivitt engem a kocsijába. El akart vinni valahová.
- Hova viszel? Davey után? Ugye utánamegyünk? – kérdezgettem könyörögve egész úton, s eközben el is felejtettem a körülöttünk lévő tájat nézni, pedig abból simán rájöhettem volna, hogy Jeffree a saját lakására visz. Sokszor jártam már nála, de mindig csak a "munkámat" végeztem, most azonban szinte biztos voltam benne, hogy nem ez a cél. Nem értettem.
Amikor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, és egy pillanatra elmerengtem a csillogó tengerpart látványában. Davey Európában van… Ő ilyet már nem láthat többet.
Ezalatt Jeffree kinyitotta az ajtót, bement, és jó hangosan bevágta maga mögött, figyelmeztetve ezzel engem, hogy menjek már be én is. Az ajtóhoz szaladtam, ki akartam nyitni, de bezárta.
- Jeffree, ne szórakozz velem, engedj már be! – nyafogtam.
- Engedjelek be? Azt hittem mész a tengerbe megfulladni…
- Megy a faszom, na, nyisd már ki az ajtót! – kezdtem ideges lenni, de be kell valljam, kicsit jókedvre is derített Jeffree szórakozása. Hát ezt akarta, megértettem, hogy jobb kedvem legyen.
Bementem a hatalmas lakásba, megálltam az előszobában és körülnéztem. Az egész mit sem változott azóta, hogy legutóbb erre jártam, pedig már van vagy egy éve. Mióta Davey-ékhoz költöztem be, egyszer sem voltam itt. Azelőtt szinte minden hétvégémet itt töltöttem, Jeffree elég jól fizetett. Most is ösztönösen a hálószoba felé vettem az irányt, Jeffree azonban elém állt, hogy ne tudjak bemenni.
- Ne! – kiáltott rám, kétségbeesett hangon.
- Miért ne? – kérdeztem vissza, értetlenül.
- Na jó… - sóhajtotta, majd kinyitotta előttem a hálószoba ajtaját.
Beléptem, és a szám is tátva maradt a látványtól. A falon mindenhol képek, a képeken pedig én vagyok. Egyedül, Jade-vel, Davey-val… Mindenhol magamat láttam. Meglepetten néztem Jeffree felé, ő pedig szemmel láthatólag azon gondolkodott, mit mondjon.
- Mégis mit jelentsen ez? – kiabáltam rá. Nem sértődtem meg, és nem is haragudtam, de egyáltalán nem is örültem.
Jeffree felnézett rám, a szemeiben valami meglepő csillogást, vágyat véltem felfedezni.
- Hát csak ezt. – válaszolta halkan, aztán ajkait az enyémhez érintette erőszakosan, mire a Jade által okozott sebem ismét vérezni kezdett.
Elmerültem édes csókjában, viszonoztam is, és ekkor ő már egyáltalán nem volt erőszakos, nagyon is gyengéd volt velem. Tudtam, hogy ezt nem szabadna, ezért el akartam húzódni tőle, egyre inkább hátráltam, mígnem végül az ágyban kötöttünk ki. Pont úgy, mint régen, az éjszakát nála töltöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése