Angyaloknak

Néha csak ablaknál ülve nézem az esőt,
És próbálok gyűjteni egy kis erőt,
Érzem ahogyan a gondolatokba beleőszülök,
De legalábbis lassan teljesen beleőrülök,
Néha jobb lenne a fejemnél meghúzni a ravaszt,
Szépen a padlóra fröccsentve az agyat,
De aztán,mikor a ragyogó szemetekbe nézek,
Érzem,hogy én már semmitől sem félek,
Sajnálom ahogyan néha veletek bánok,
Jobbá válni úgy érzem hiába is vágyok,
De próbálok,és a mai napig imádkozok értetek,
És,hogy soha se kelljen majd félnetek,
Minden szavam értetek szól,ha nem is hiszitek,
És őszintén szeretlek titeket,ha nem is érzitek.

Néha úgy érzem,hogy mélyebbre veszek,
És akárhogy is küzdök,én már sose nyerek,
De mikor rátok nézek,én már nem félek,
És a jóistentől csakis annyit kérek:
Hogy nevessetek,amíg csak éltek,
Soha keljen tudnotok,hogy milyen,ha féltek!
Ti csak álmodjatok nyugodtan,mindig
Mert én itt leszek veletek,ígérem,a sírig
Utána,ha el is hagylak majd titeket,
Akkor majd már odafentről figyellek,
Bennetek,És néha napján talán oda felnéztek,
Nevessetek egyet az égre,én csak ennyit kérek!

Néha minden átverésnek szépen bedőlünk,
Vagy csak simán viccet csinálnak belőlünk,
De én itt leszek,míg tudok,és fogom a kezetek,
Nézzetek a szemembe,és ne féljetek gyerekek!
Mindig,mikor meghallom,ahogyan sírtok,
Higyjétek el nekem,én veletek együtt sírok.
mást nem adhatok nektek,mint a szeretetem,
És kérlek,hogy bocsássatok meg nekem,
Amiért nem tudlak titeket megvédeni,
Ha nem teszitek,én meg tudom érteni.
Tudom, nem mentség arra,ahogy veletek bánok,
De ezt kapom mióta élek,és lassan ilyenné válok,
De én mindnyájatok teljes szívből szeretem,
Még ha nem is hiszitek el ezt nekem.

Néha úgy érzem,hogy mélyebbre veszek,
És akárhogy is küzdök,én már sose nyerek,
De mikor rátok nézek,én már nem félek,
És a jóistentől csakis annyit kérek:
Hogy nevessetek,amíg csak éltek,
Soha keljen tudnotok,hogy milyen,ha féltek!
Ti csak álmodjatok nyugodtan,mindig
Mert én itt leszek veletek,ígérem,a sírig
Utána,ha el is hagylak majd titeket,
Akkor majd már odafentről figyellek,
Bennetek,És néha napján talán oda felnéztek,
Nevessetek egyet az égre,én csak ennyit kérek!

A pofonoktól már kicsiként is feldagadt a bőröm,
Választás nem volt:hamar fel kellett nőnöm,
Mivel mindig is sokan hagytak engem egyedül,
Néha már azt éreztem,hogy mindenki elkerül,
A nevetésetektől ezek a dolgok mind semmivé lesznek,
És már rohadtul de nem is érdekelnek,
Ti mindig boldoggá tettétek az életem,
Most viszont hozzátok szól,az én énekem,
A nem feledem el sosem a sok átjátszott órát,
Az idő bárhogy is szórja rá a mindent fedő porát,
Sem azt,hogy sírtam,mert olyan boldoggá tettetek,
Vagy csak mindig sikerült megnevettetnetek,
És én mindnyájotokat egy életen át és aztán is szeretem,
Még hogyha ezt most még nem is hiszitek el nekem.