Liliom

mindig olyan izgatott, akárhányszor is jön. folyton olyan zavarodottan mosolyog, mikor a szemébe nézek... tudom, hogy boldog és jól érzi magát velem. mindig olyan finoman csókol, szinte alig érzem az ajkait. minden egyes éjszaka, amikor együtt vagyunk úgy érzem, hogy nem megy le a nap... továbbra is érzem a forróságát és fényét, mert ebbe a lányba költözik, akivel együtt vagyok. Vajon mit szólna hozzá... ha tudná, hogy...
Sziiiaaaa! -köszön be az arcán széles mosollyal -bocsáss meg, hogy még csak most tudtam jönni, de... Valami baj van, olyan csendes vagy? Nem is reagálsz semmit. Mi a baj, Rei? -a mosoly lassanként eltűnt az arcáról. És megint a szememet kereste. Utálom azt, ahogyan rám néz, érzem, hogy turkál bennem, hogy belém lát.
-Nem, nincs semmi, csak elbambultam, ne aggódj -feleltem egy halvány mosollyal arcomon. de nehéz volt még ezt is kicsikarni magamból.
-Mi jutott eszedbe, megint arra gondolsz, mikor apád előtted ütötte az édes anyádat? -az őszinte aggodalom kristályosodott ki hangjában.
-A rohadt életbe nem megmondtam már, hogy szállj le erről a témáról? ! Mi a büdös francért hozod fel? ! Hagyjál békén ezzel ! ! ! ! ! -üvöltöttem rá, miközben remegtem a dühtől. Láttam, ahogyan a szemébe könnyek szöktek, ahogy néztem, az én szememből is kicsordultak az addig elfojtott könnycseppek, mintha csak a tükörképe lettem volna.
-Bocsáss meg nekem, bocsáss meg nekem, nem akartalak megbántani -könyörgött, miközben magához húzott. Fejemet az ölébe hajtottam és úgy sírtam.
-Nem tettél semmit, inkább te bocsáss meg a bunkóságomért, tényleg, tényleg nagyon sajnálom, ne utálj -végig simogatta a fejemet. Szégyelltem volna kimondani, de eszméletlenül jól esett.
-Mégis miért haragudnék -mondta, miközben letörölte a könnyeinek nyomait -Hoztam neked valamit, egy liliomot. ez jelképezi a szerelmünket. Amíg ez a virág el nem hervad, addig biztos lehetsz benne, hogy nem utállak, oké? csak azért hoztam, hogy ne aggódj ezen folyton. Már megtanulhattad volna, hogy csak téged szeretlek, te butus -olyan jó volt érezni a csókját, de most úgy éreztem, hogy ez nem elég. Finoman lejjebb csúsztam, éreztem, ahogy remeg a felfűtöttségtől, miközben a nyakát csókoltam. kigomboltam az ingét, majd a melltartóját is. Az egész testét átjárta a láz, amit szerelemnek nevezünk. Éreztem a forróságot a bőrén, a szemével, szinte felfalt. Pillanatok alatt kioldozta a fűzőmet, és fejét a kebleim közé nyomta. De most jobban vágytam arra, hogy valójában ENGEM csókoljon, ezért kezeimmel finoman felemeltem a fejét és megcsókoltam. Majd elterültünk az ágyon. Csodálatos érzés volt, még mindig. Közel egy év távlatából is. Érinteni, ízlelni a testét a nyelvemmel. Fantasztikus... leírhatatlan érzés újra és újra átélni a gyönyört együtt. De úgy érzem, hogy mind közül a mai volt a legcsodásabb. Még utána is szorosan összefonódtunk. imádok a hajába beletúrni és hosszasan a szemébe nézni... a gyönyörű fekete szemeiben olyan jól ellehet merengeni. Bárcsak sose kelne fel a Nap, hogy örökké tartson ez az este. de sajnos sose volt ilyen szerencsém. Így másnap megint iskolába kellett menni.
-Hé, te, Rei! Ez az a csaj? Nem is rossz bige, én is szívesen meghúznám párszor... Te tényleg leszbi lettél egy fogadás miatt?! Ez szánalom! -kiáltotta oda Ren, akivel megkötöttük a fogadást. Sose éreztem magamat szépnek vagy jónak. Úgy éreztem, hogy nem lehet senkim és nem is lesz. Ő viszont azt mondta, hogy fogadjunk, hogy még egy csajt és eltudok csábítani. Ötezer yent tett arra, hogy igenis sikerülni fog... De minek mondta el, hogy ez csak egy fogadás volt... Minek akkor, mikor Ő is velem van... Éreztem, hogy mozdulni se bírok, a szavak súlyától. Sziklákként nehezedtek szívemre, éreztem, ahogy összelapítanak. Mire magamhoz tértem már ott sem volt. Könnyekkel teli szemekkel rohantam utána. Üvöltve dörömböltem az ajtaján, kértem, hogy legalább hallgasson meg... de nem történt semmi. A sírástól fuldokolva, csúsztam lefelé az ajtón, majd elfeküdtem előtte. Mikor végre kiszólt azt mondta, hogy takarodjak...
Már két hete is megvan mindennek. Végre csöngetnek. Ez az végre itt van, és minden olyan lesz, mint régen.
-Szia, már annyira vártalak... -csak a postás állt ott az ajtóban. Rég óta ismerem, szinte haverok vagyunk, így nem akadt fent.
-szervusz szépségem. Ha engem vársz, akkor lehetnél lengébben is, tudod, hogy akkor hamarabb jövök -viccelődött- De ma be kell érned helyettem ezzel a levéllel. Elég fura illata van őszintén szólva. -mondta, miközben átnyújtotta a borítékot. remegő kézzel vettem el tőle. Ez az illat, csak azt ne. azonnal magamra csaptam az ajtót. Amint feltéptem a borítékot és ránéztem a papírra, a gyanúm beigazolódott, vérrel volt írva.
"Most már tudom, hogy te is csak átejtettél. az iskolában is folyton csak fogadásból akartak velem járni... így nem találtam meg a páromat egy fiúban sem. én azt hittem, hogy te őszintén szeretsz, hogy viszonzod az érzéseimet... erre kiderül, hogy te is csak átejtettél, pedig mindig csak... mindig csak... arra vágytam, hogy veled lehessek... de remélem megkaptad azt, amit akartál... kipróbálhattad, hogy milyen egy másik nővel... szép... mondhatom. Soha senki mást sem tudnék így szeretni, de már nem tudom, hogy mi értelme van így bárminek... csak ennyit érek egy fogadás vagyok. csak tudatni akartam, hogy én elmegyek. Bár nem értem, hogy minek. Talán még mindig remélem, hogy érdekellek. "
A dátum. Ez a nap. Úristen. Akkor ő volt a lány, akit a folyóból húztak ki ma reggel. Még mondták is, hogy már két hetes is meglehet a hulla. Hol van a virág. az a liliom. Mikor ránéztem, akkor hullott le róla az utolsó szirom. Vajon mi lett volna, ha akkor utána megyek és megállítom. De nem, nekem le kellett blokkolni. Meg sem érdemeltem őt, de odaát, majd újra boldoggá teszem. Kirohantam az ajtón, be se csuktam, valahogy nem tudott érdekelni. csak rohantam előre. Ahogyan a lábam csak vinni tudott. Nem törődtem már semmivel, végre itt vagyok, most végre újra láthatom. Ez a tó volt az. Ahol együtt néztük a halakat. és arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne, ha halak lennénk, és együtt úszhatnánk örökké.
-Most már együtt úszhatunk örökké. Örökké a tóban. Itt úszhat a lelkünk, mintha halak lennénk.
A liliom a következő évben újra növesztette szirmait. Két hal is született a tóban, amik a lányok ismerősi szerint pontosan ugyanolyan szemekkel rendelkeznek, mint a lányok. Miután Ren értesült a történtekről évekig gyógyszerezte magát és drogozott, hogy eltudja viselni a lelkiismeret furdalást, majd, amikor nem tudott fizetni a díler megölette. Az orvosok szerint a szervezete még egy adag után fel mondta volna a szolgálatot. A liliom a két hal haláláig minden évben újra és újra virágba borult, és csak szépült az évek múlásával.