Hajnalban még egy kicsit tudtam aludni, de aztán reggel már korán felébredtem. Azt hittem addigra a vérem rám fog száradni, és egész délelőtt zuhanyozhatok, ámde nem így történt. Nem is ott ébredtem, ahol elaludtam, magyarán nem Davey-nál. A saját szobámban tértem magamhoz, felöltözve és betakarva, mintha mi sem történt volna előző éjjel. Amint kinyitottam a szemem, Jeffree-vel találkozott a tekintetem. Nem volt ijesztő, csak baromira meglepő, így akkorát sikítottam, hogy a ház beleremegett.
- Mi a faszt keresel te az én szobámban, és én mi a faszt csinálok a saját szobámban?? – kiáltottam.
- Ne olyan hangosan, még a végén felébreszted. Nagyon haragszik rád. Jade szólt, hogy mentselek ki tőle. – Jeffree nem mondta ki, kire céloz, de egyértelmű volt.
- Aha. Akkor miért nem Jade foglalkozott velem?
- Nem akart a szemed elé kerülni. Azt hitte, te meg rá haragszol, mert miatta történt ez veled, és ő nagyon sajnálja a dolgot…
- Sajnálja? Ugyan… Tudhatná, hogy én ezt élvezem, hiszen volt már, hogy még ő is… - majdnem elmondtam olyat, amit nem kellett volna. Kicsit talán későn fogtam be a pofám.
- Ő is mit? – Jeffree gyanakodva felemelte a hangját.
- Semmit. Szóval, beszéljünk arról, hogy…
- Ne tereld a témát! – üvölt rám, majd halkabban folytatja. – Mit tett veled Jade?
Nagy levegőt vettem, tudtam, hogy nem menekülök a magyarázat elől.
- Én kértem meg, hogy velem legyen durvább. Egyrészt, mert mint te is tudod, mazochista vagyok. Másrészt pedig, így éreztem hozzám valónak, miután én tudtam, hogy ő és Davey ketten akarnak együtt élni, ennek ellenére én mégis bepofátlankodtam hozzájuk. Igaz, Davey ajánlotta fel nekem, és ebbe Jade is beleegyezett, de elég kellemetlenül éreztem volna magam, ha nem úgy bánik velem, ahogy én azt megérdemeltnek érzem – kis szünetet tartottam. – Most már elégedett vagy a válaszommal?
- Nem. – jelentette ki határozottan, elhidegült tekintettel. Meglepett.
- Miért? – kérdeztem vissza kíváncsian.
- Azért, mert egy ilyen nő, mint te, sokkal jobbat érdemel, minthogy orrba-szájba kínozzák. Hát nem emlékszel, mennyire más voltam én veled?
- De az más helyzet. Neked csak egy éjszakás szórakozás voltam, ahogy Jade-nek is, de Davey… ő belém szeretett, és bár tudtam, hogy ez nem jelent jót, viszonoztam az érzéseit. Nem tehettem róla…
- És arra sosem gondoltál, hogy én nem csak szórakoztam veled? – kérdezte, ismét üvöltve, majd folytatta. – Jade közelébe is csak azért akartam kerülni, hogy végül elhozzon ide hozzád. Én nem vagyok buzi, mint Davey-ék, hiába hiszi ezt mindenki, az egészet csak miattad csináltam. Tudod te, milyen kellemetlen volt ez nekem mindenki előtt?
Kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban megsértettem. Hosszú idő után most beszélgettünk először ilyen mélyen, nem akartam elrontani semmit, főleg nem az eddigi kapcsolatunkat, mert bár számtalanszor lefeküdtem vele pénzért, a barátságunk mindig megmaradt. A mostani szavai azonban mintha szíven szúrtak volna. Éreztem, hogy jogosan kiabál velem, és igaza is van: bajt hozok rá.
Eközben egy ajtó csapódását hallottam a folyosón, és lépesek közeledését az én szobám felé. Vártam, hogy majd valaki benyit, de semmi. Így aztán nyugodtan ki mertem mondani, amit éreztem abban a pillanatban, a könnyeimmel küszködve.
- Igazad van. Nem kellett volna… nem kellett volna beköltöznöm ebbe a házba. Mindenkinek csak kellemetlenséget okozok. Ha én nem vagyok itt, Davey és Jade élhetik ketten az életüket, ahogy akarják, és akkor neked sem kellett volna annyi mindenen keresztülmenned. Az lesz a legjobb, ha én elmegyek innen, itt hagyom ezt a házat minden itt szerzett emlékemmel együtt. Aztán ti is elfelejtetek engem, és mindegyikőtök boldogan él, amíg meg nem hal… - itt már majdnem elsírtam magam, és közben észre sem vettem, hogy az ajtó másik oldalán valaki hallgatózik. Csak akkor tűnt fel, amikor a lépések távolodását hallottam.
- Arra nem lesz semmi szükség – szólt közbe Jeffree. – Itt maradna üresen ez a hatalmas ház, nem érné meg.
- Üresen? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Igen. Az AFI jövő hónapban koncertezni indul Európába. Davey nem szólt neked semmit erről?
- Nem, egy szót sem… - suttogtam magam elé alig érthetően, megtörten.
Azon gondolkodtam, vajon miért nem mondta meg nekem? Megígérte, hogy sosem lesznek titkai előttem, erre egy ilyen lényeges dolgot elhallgat… Megértem, hogy most haragszik rám, de nyilván nem tegnap éjjel döntötték el, hogy Európába mennek. Hamarabb nem tudott volna szólni? Ezt átgondolva, az előbbi szomorúságom egy perc alatt elkeseredett dühbe fordult át, bár még magam sem tudtam mit fogok tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése