2010. január 6. Életem legszomorúbb napja. Itt állok a legjobb barátom temetésén, körülöttem mindenki sír...én miért nem tudok? Szótlanul nézem, ahogy leengedik a koporsót.
Rev, ha felkerültél a mennybe, akkor miért a föld alá temetnek el? Haragszom rád, tudd meg. Haragszom, mert itt hagytál. Mondd meg, mégis mihez kezdjek most? Nélküled már semmi nem lesz ugyanolyan. Inkább mennék én is utánad...
Hirtelen hideg érintést éreztem a vállamon, majd azt, hogy valami - vagy inkább valaki - rám nehezedett.
- Nem nézel ki túl jól. Minden rendben? - kérdezte Matt aggódó hangon.
- Ezt most komolyan kérdezted? Szerinted minden rendben van, mikor a legjobb barátom temetésén vagyok? - sziszegtem dühösen, könnyeimet visszatartva.
- Jól van na, bocs. Délután koncert Zackynál, Rev emlékére. Számítunk rád. - mondta bíztatóan, majd elment.
- Azt lesheted... - gondoltam. Ez a faszfej...mégis hogy képes ilyen lazán venni a dolgokat? Szegény Jimmy, biztosan már most forog a sírjában tőle...
Miután vége lett a temetésnek, egyből a kocsimhoz indultam, nem vártam meg a többieket. Nem akartam látni őket, nem akartam többet hallani a délutánról sem. Ugyanakkor hazamenni se voltam képes, így inkább bejártam az egész várost, annak reményében, hogy hátha kitisztulnak a gondolataim. Sok idő eltelt közben, de még mindig volt lehetőségem elmenni Zacky-hoz a koncertünkre. Végül úgy döntöttem, mégis ott leszek. Útközben hülye gondolatok jártak a fejemben...Biztos jól van ez így? Elvégre tulajdonképpen ez lesz az első koncertünk Rev nélkül, még így is, hogy csak magunknak játszunk. Mi van, ha véletlenül elkap a hév, és túl jól fogom érezni magam? Azt nem lenne szabad, hiszen nem szórakozni akarunk.
Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, már rég elszáguldottam Zacky háza előtt. Visszafordultam, kiszálltam a kocsiból, becsöngettem. Matt nyitott ajtót.
- Már hiányoltunk. De tudtam, hogy eljössz. - üdvözölt.
- Nem volt jobb dolgom. - szúrós szemekkel néztem rá, hogy lássa, nem jókedvemből vagyok itt.
Bementünk a lakásba. Már mindenki itt volt, mindenki holt részeg. Tessék Jimmy, gyászoljunk téged...Mondhatom, szép.
Nem szóltam egy szót sem, sarkon fordultam és távozni készültem, de Matt csuklón ragadott.
- Mi bajod van?
- Szerinted? Bunkó... - üvöltöttem s kitéptem kezem a szorításából, mire a többiek is felfigyeltek. Zackyéval találkozott a tekintetem, és reméltem, hogy egy pillantásból veszi a lapot: kurva mérges vagyok rájuk. Azonban nem úgy nézett ki, mint aki bármit is képes lenne felfogni...
- Beszélni akarok veled. - próbálkozott újra Matt.
- Leszarom. - morogtam, majd beültem a kocsimba és elhajtottam.
Ismét tettem pár kört a város körül mielőtt haza indultam. Elmentem a temetőbe is, bár lehet nem kellett volna. Leültem Jimmy sírjának szélére, könnyes szemmel felnéztem a már csillagos égre, és beszélni kezdtem hozzá. Éreztem, hogy Rev hallja, amit mondok.
- Ne sírj, barátom. Nem sokáig lesz ez így. Hamarosan találkozni fogunk...Biztos vagyok benne. - ennél többet nem tudtam mondani.
Az Afterlife-ot halkan dúdolgatva hazafelé vettem az irányt, ezúttal gyalog. A sötétben nem igazán tudtam merre megyek, csak ösztönösen mentem tovább és tovább, míg végül Jimmy háza előtt kötöttem ki. Nem volt bezárva az ajtó, mintha Rev tudta volna hogy jövök, így be tudtam menni. Megálltam a hatalmas lakás közepén, szétnéztem hogy tényleg nincs itt senki, aztán levetettem magam a kanapéra. Talán el is aludhattam, nem tudom, nem voltam magamnál egészen. Később felkeltem, mert iszonyatosan fájt a fejem. Kerestem és találtam is valami jó erős gyógyszert, bevettem belőle egyet...kettőt...hármat...és még ki tudja mennyit.
Jimmyt ismerve tudtam, hogy a biztonság kedvéért mindig tartott magánál fegyvert. Nem kellett hozzá sok kreativitás, hogy kitaláljam, az ágya alatt tartotta. Előkerestem. Nézegettem egy darabig, milyen szép pisztoly. Először a gitáromra lőttem vele. Szépen hangzott, ahogyan a húrok egymás után szakadtak, ez a hang beleégett a szívembe, mintha saját magamat öltem volna.
Újra meghúztam a ravaszt, de nem néztem hová lőttem vagy hogyan tartottam a pisztolyt. Csak azt éreztem, hogy zuhanok, egyre mélyebbre, mintha vízben vagy a levegőben lebegnék. Hihetetlenül kellemes érzés volt. Boldog voltam, főleg mert Jimmy velem volt, felém nyújtotta a kezét én pedig elfogadtam. Mosolygott, épp úgy, ahogyan én is.
Másnap reggel az újságok címlapján közölték a szörnyű hírt:
"Synyster Gatest, az Avenged Sevenfold gitárosát holtan találták a zenekar nem rég elhunyt dobosának, Jimmy The Rev Sullivan-nak házában. A halál oka valószínűleg öngyilkosság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése