Egy nap nélküled

...olyan jó érzés ahogy átölelsz, nem akarlak elengedni, csak szeretgetni akarlak.
-Imádlak -suttogom halkan.
-Én is té... -válaszolnál, de hangod elnémul, és te is eltűnsz lassan.

Kinyitom a szemem, és rá kell jönnöm, hogy csak álmodtalak.
Egy újabb reggel, egy újabb fájdalmas ébredés. Csak egyszer, egyetlen egyszer ne kellene felébrednem többé...
Felakasztott, szanaszét vagdosott önmagamat képzelem el a szokásos reggeli készülődés közben mikor tükörbe nézek, s kicsit sajnálom, hogy nem az az igazi valóság. Pedig mennyivel szebb lehetnék úgy… Felöltözök teljesen fekete ruhákba, csak a tornacipőm piroslik nyomorék lábaimon, s ettől egy pillanat erejéig megjelenik előttem a kép: mintha vérben állnék. Tekintetem elsötétítem jó sok fekete sminkkel, ma mindenféle érzelemtől mentes arcot akarok. Majd egy rövid, de jó erős láncot tekerek nyakam köré - szükség esetére, ha már nem bírnám tovább.
Mielőtt elindulnék itthonról, még egyszer előveszek egy bizonyos képet, hosszú percekig nézlek rajta, s szinte hallom ahogy mondod, "ne csinálj semmi őrültséget".
-Rendben, de csak a te kedvedért. -ígérem meg, majd visszateszem a képet a naplómba, rá zárom a lakatot, a kulcsot pedig a már most fojtogató láncra fűzöm. Kell a változatosság. Eddig a lakat volt a nyakamon, a kulcs meg a zsebemben, a napló pedig sehol merthogy az nem volt.

Mikor beérek a suliba, megpróbálok magamra erőltetni egy valódinak látszó mosolyt, és úgy köszöntök mindenkit, persze választ nem kapok, már ehhez is úgy hozzászoktam az évek során. Kínzó lassúsággal telnek az órák, közben néha-néha Kago-chan megpróbál felvidítani, kevés sikerrel. Ő az egyik legjobb barátnőm, és tulajdonképpen az egyetlen a közvetlen környezetemben, aki észreveszi, ha valami bajom van, és azonnal jön hogy segítsen. Így legalább tudok kicsit mosolyogni, már csak azért is mert eszembe jut hogy biztosan örülsz ha jobb kedvem van.

De sajnos ez a jókedv csak addig tart míg haza nem érek, onnantól újabb néhány órányi szenvedés veszi kezdetét. Mivel úgysincs jobb dolgom, tanulásba fojtom a bánatom, legalábbis próbálkozok, de nem megy, semmire se tudok figyelni, állandóan csak te jársz a fejemben.
Ejtek pár könnycseppet, miközben szomorú metál-balladákat hallgatok, most erre van szükségem. Össze kell szednem magam és arra koncentrálnom, hogy igenis tudok várni, mert megígértem, ám ettől csak még idegesebb leszek és érzem, muszáj valami máson gondolkodnom. Mivel a kést már rég eltettem és abbahagytam a kezem szétvágását, mert kérted, és érted bármit megteszek… Így inkább legújabb biztos módszeremet alkalmazom figyelem elterelésre: elképzelem saját, brutálisan véres, csonkításos halálomat, több változatban. (Ez az egyik kedvenc időtöltésem mostanában.)
Megállapítom, hogy teljesen őrült vagyok, majd beveszek valami gyógyszert a lelki fájdalomnál is elviselhetetlenebb fizikai fájdalom miatt amit magamnak okoztam,nem véletlenül...

Kezdem érezni, hogy hat a gyógyszer és enyhül a fájdalom, de már olyan fáradt vagyok, hogy talán jobb lenne ha inkább nem éreznék semmit. Egyre elvontabb gondolatok kerítenek hatalmukba, már nem is igazán vagyok magamnál és alig tudom mit csinálok, de azért még bekapcsolom a gépet, így várlak, mert megígértem, ez tart még életben, és a remény a szívemben hogy talán ma végre újra látom a neved villogni a képernyőn.

Üres tekintettel bámulok magam elé késő estig, egészen pontosan 22:22-ig, akkor rohanok az ablakhoz, és az éjjeli eget nézem tovább. Ma még csillagok sincsenek. Gyorsan elmondok magamban egy határozott kívánságot, hogy végre légy itt velem újra, aztán az óra 22:23-ra vált. Erőtlenül vonszolom el magam az ágyig hogy végre pihenjek kicsit, majd egy ideig nézem a sötétséget ami akár az én lelkemből is áradhatna.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de nem is számít, csak az a fontos, hogy valóra vált a kívánságom! Olyan hihetetlen, hogy itt vagy velem... Végtelenül boldog vagyok, és olyan jó érzés ahogy átölelsz, nem akarlak elengedni, csak szeretgetni akarlak.
-Imádlak -suttogom halkan.
-Én is té... -válaszolnál, de hangod elnémul, és te is eltűnsz lassan.

Hirtelen felébredek, azt sem tudom ki vagyok hol vagyok és legfőképpen MIÉRT vagyok, s mire nagyjából lenyugodok már elmúlt éjfél egy perccel ezelőtt. Ismét elmulasztottam egy kívánságot. Csalódottan dőlök vissza az ágyra, majd nem sokkal később újra megjelensz előttem, szeretettel közeledsz felém, érzem hogy szeretsz, én is téged mindennél jobban. Leírhatatlan jó érzés járja át az egész testem és a lelkem ahogy átölelsz, nem akarlak elengedni, csak szeretgetni akarlak.
-Imádlak -suttogom halkan.
-Én is té... -válaszolnál, de hangod elnémul, és te is eltűnsz lassan.

Már megint csak álmodtalak. Ez azt jelenti, hogy túl kell élnem még egy napot. De most elhatároztam, hogy a nyakláncot szorosabbra fűzöm.