A hamis Nap melege elmúlik,
Amint az éj leple lehullik,
Vadul zuhannak letépett szárnyaink,
Összetörnek üres álmaink,
Csörömpölésük hangját hallatja,
Ez az mi szívem szaggatja.
Nincs már,csak a sötét éjszaka,
S a sebeimből kibuggyanó vér szaga.
Hontalanul,sebzetten csónakba szállok,
Hazáját kereső tengeri vándorrá válok.
Vándor szívem vagy a nyugalmát elnyeri
Vagy a feneketlen mélység testemmel elnyeli.
A hullám harcot karom már alig bírja,
Minden erejét a reményből bírja,
Lelkem magát már Istenre bízza,
Remélem,hogy el mégsem vérzek,
mert már cél közelséget érzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése