AFI - The Interview

Örökké katasztrófára várva
az élet egy játék, uralkodókkal és alattvalókkal.
Akarsz játszani?
A sivatagban vándorolva vízért könyörögsz,
Ússz, fürödj, merülj el a bánatodban.
Sikolts velem.

Igyekszem kijutni e tébolyult helyről.
Tudom, hamarosan eltemetnek
a homok alá, bár tiszták a szándékaim:
akarok valamit, valakit, követni.

Viszonzásként, tartózkodom attól,
hogy elrejtsem igaz valómat előled.
Ez az én búcsúdalom.
Imádkozz az esőért, veszítsd el a neved,
és nézd, az álmaid szertehullanak.
Maradj csendben, ne sírj.

Érzem, elájulok, térdre borulok.
Talán te fogsz eltemetni engem?
Ma még kérek egy apró szívességet:
tarts meg. Holnap majd elejthetsz.

Viszonzásként, tartózkodom attól,
hogy elrejtsem igaz valómat előled.
Ez az én búcsúdalom.
Imádkozz az esőért, veszítsd el a neved,
és nézd, az álmaid szertehullanak.
Maradj csendben, ne sírj.

Nyugodtan jöjj felém, bennem már csak a fagy lakozik.
Menekülök, decemberben, a hideg föld alá.
Lélegzeted nyomán én is mély levegőt veszek,
s elmerülök a víz alatt.
Megfagyok nélküled.

AFI - The Nephilim

Örömkönnyek gördülnek arcomon, bár szomorú vagyok.
Elátkozom a napfényt.
Arzénnal mérgezem a lányokat és fiúkat.
Magamba szívom az őrületet mely körülvesz,
félénken elbújok a füst mögött.
Egy erőltetett mosoly... eredménye a lerombolt akaratnak.
Az évszakok változnak, nélkülem változnak.
Árnyékokban élek, szárnyakat növesztve.
Lelkek csendes dala vesz körül, míg az árnyékok közt élve
szárnyakra vágyom, mint egy angyal kinek mindkét szárnya megtört.
Egyszer újra elérem az eget.
Mint az ördög, ki sorsánál jobbat érdemel,
tudom, megtalálom a helyem odafent.

Mötley Crüe - Kickstart my heart

amikor felpörgök
teljes sebességen pörgök
teli tnakos száguldó autók
a drogok számomra
a szívem,a szívem
rúgásra indul a szívem
a zsarukat folyton
engem üldözve látom
saját építésű motorom 103-al száégul
a szívem,a szívem
rúgásra indul a szívem
oooh,csajok,készen álltok?
ooh,már készen álltok?
ooh,yeah
rúgással indul a szívem
indístd be
ooh,yeah,baby
ooh,yeah
rúgással indul a szívem
csak remélem,hogy sose áll meg
ooh,yeah,baby
szabadugrás meztelenül
vagy egy nő
földönkívüli testtel
a szívem,a szívem
rúgással indul a szívem
azt mondják porblémás vagyok
a zűr ott van a szememben
de csak jól akarom érezni magam
a szívem,a szívem
egy rúgással indul a szívem
yeah,készzen álltok lányok?
yeah,készen álltok?
ooh,yeah
rúgással indul a szívem
indítsd be
ooh,yeah,baby
oh,yeah
rúgással indul a szívem
remélem sose áll le
amikor elkezdtük ezt abandát
ami kellett,ami kellett csak egy kis móka volt
és az évek teltek
azt mondhatom,szétrúgtunk pár segget
amikor bevadulok
és a színpadralépek
az adrenalin löket
kerezstül a vénáimon
és azt mondom még mindig szétrúgjuk a seggeket
a szívem,a szívem
rúgásra indul a szívem
oooh,csajok,készen álltok?
ooh,már készen álltok?
ooh,yeah
rúgással indul a szívem
indístd be
ooh,yeah,baby
ooh,yeah
rúgással indul a szívem
csak remélem,hogy sose áll meg
ooh,yeah,baby

AC/DC - Problem child

lángolok,és mikor nem
hideg vagyok,mint a jég
tűnj az utamból
csak állj félre
vagy fizess érte
amit megakarok szerezni
amit nem,azt összetöröm
és téged se akarlak
a késem suhintásával
megváltoztathatom az életed
és semmit nem tehetsz
egy problémás gyerek vagyok
problémás gyerek,igen,az vagyok
egy problémás gyerek
és vad vagyok
én megélek
a senki földjén
a saját lábamon
kék ember
ez rád marad
a magot kivirágoztatni
amit akarok,azt megszerzem
amit nem,azt szétúzom
és te listámon vagy
élve vagy halva
egy .45-ösöm van
és sose hibázok
egy problémás gyerek vagyok
problémás gyerek,igen,az vagyok
egy problémás gyerek
megvadulva
figyeld,hová lépsz
minden éjjel
az utca fényében
szétiszom az agyam
egy kis futás
egy kis bunyó
csak én nyerek,és ők vesztenek
amire szükségem van,azt akarom
amire nincs,azért harcolok
és utállak téged
és most köszönj el
míg élsz
ütött az órád
mert egy zűrös gyerek vagyok
egy zűrös gyerek,igen,az vagyok
zűrös gyerek vagyok
minden anya utál engem
zűrös gyerek
zűrös gyerek
megvan a te bajod és neked is az enyém

Skillet - Would it matter

Ha nem lennék itt holnap
Érdekelne valakit?
Tudni akarom, ha az időm lejárna,
Boldog lennél, hogy valaha itt éltem?
Ha nem lennék itt holnap
Maradna valaki álmatlanul?
Ha nem lennék más, csak egy lélek
Akkor talán hiányoznék

Tudom, egy zűrzavar az életem, és valaki más akarok lenni
Valaki, akit jobban szeretnek
Soha nem tudom feledni
És kérlek, ne is emlékeztess semmire

Mi lenne, ha végre összeszedném magam?
Számítana egyáltalán?
Mi van, ha csak próbálok nem emlékezni?
Számítana még?
Lehetőségek, melyek elszálltak mellettem...
Mi volna, ha tennék még egy utolsó próbát?
Lenne még értelme?

Ha nem lennék itt holnap
Érdekelne valakit?
Még mindig fogva tart a bánat
Nincs már semmim, sehová sem tartok

Tudom, egy zűrzavar az életem, és valaki más akarok lenni
Valaki, akit jobban szeretnek
Soha nem tudok feledni
És kérlek, ne is emlékeztess semmire

Mi lenne, ha végre összeszedném magam?
Számítana egyáltalán?
Mi van, ha csak próbálok nem emlékezni?
Számítana még?
Lehetőségek, melyek elszálltak mellettem...
Mi volna, ha tennék még egy utolsó próbát?
Lenne még értelme?

Tudom, egy zűrzavar az életem, és valaki más akarok lenni
Valaki, akit jobban szeretnek
Segíts ezt elfeledni
Nem akarok örökké így érezni

Ha még élnék holnap
Érdekelne valakit?
Fogva tart a bánat
Sehová sem enged

Lehetőségek, melyek elszálltak mellettem...
Mi volna, ha tennék még egy utolsó próbát?
Lenne még értelme?

Sixx AM - Tomorrow

Hol leszel holnap?
Hogyan nézel szembe a bánattal?
Hová kerülsz amikor meghalsz?

Semmi sem fog örökké tartani,
A dolgok úgy változnak mint az évszakok,
Egy szempillantás alatt eltűnhetnek.

Csak nézz magadra, látod hol vagy?
Nézz magadra, most nem rejtheted el a sebeid.
Csak nézz magadra, mert nincs hová menned, és tudod...

...Holnap élned kell a dolgokkal amiket mondtál.
Holnap azokon a hidakon is át kell kelned, amiket ma leégettél.
Holnap minden amit tettél visszatér hozzád,
Sosem menekülhetsz el az elől, ami holnap rád vár.

Most bánt a szomorúság és megadtad magad az őrületnek.
Már nincsenek helyek, ahová elrejtőzhetnél.
Mindenkinek megvan rá az oka, hogy kimutassa az érzéseit,
És neked talán fel kellene nyitnod a szemed.

Csak nézz magadra, tetszik amit látsz?
Nézz magadra, ennek tényleg így kell lennie?
Nézz magadra, mert nincs hová menned, és tudod...

...Holnap élned kell a dolgokkal amiket mondtál.
Holnap azokon a hidakon is át kell kelned, amiket ma leégettél.
Holnap minden amit tettél visszatér hozzád,
Sosem menekülhetsz el az elől, ami holnap rád vár.

Arra vársz, hogy valami megváltozzon,
Hogy eljöjjön a vége,
Amikor már semmi sem állhat az utadba.
De csak nézz magadra, tetszik amit látsz?
Nézz magadra, ennek tényleg így kell lennie?
Nézz magadra, mert nincs hová menned, és tudod, hogy

Holnap élned kell a dolgokkal amiket mondtál.
Holnap azokon a hidakon is át kell kelned, amiket ma leégettél.
Holnap minden amit tettél visszatér hozzád,
Sosem menekülhetsz el az elől, ami holnap rád vár.

Miseria Cantare II. / 3.fejezet

A szavaim talán kicsit sértőek voltak, de őszintén szólva, nem bántam. Magamat hibáztattam ugyan, de Davey is bőven tehetett arról, ahogy éreztem magam. Hosszú percekig tartó kínos csend következett, s én ezalatt úgy éreztem, megfulladok. Fojtogatott a harag, a bánat, a félelem. Ahogy ránéztem Davey-ra, láttam, hogy csak elmélyülten bámul maga elé, nyilván meglepték a szavaim, gondolkodik mit is mondjon; ugyanakkor a tekintete a szokásosnál is haragosabb volt, ijesztően hatott. A kettőnk közt lévő feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. Féltem. Rémülten hátráltam, s egyszerre ő is közeledett felém, mígnem feladtam a "küzdelmet", és hirtelen lehunyt szemekkel vártam, mi lesz. Tudtam, mi következik ilyen helyzetekben, és valahogy jelenleg egyetlen porcikám sem kívánta azt az érzést, azt a büntetést; nem akartam a ruháimat leszaggatva látni a földön, nem akartam hanyatt vágódni és a fejemet ért ütéstől ájuldozni, nem akartam jóformán félholt állapotban erőszak áldozatává válni – ahogy az általában lenni szokott. Most, hogy így jobban belegondoltam: csoda, hogy eddig megúsztam élve. Nyilván halhatatlan vagyok. Vicces.
Már éreztem az érintését a nyakamon, a hideg is kirázott tőle. Tudtam, hogy ha megmozdulok, képes megfojtani. A keze egyre lejjebb vándorolt, természetesen a felsőm alatt, néha meg-megkarmolva a bőrömet. Egész testemben remegtem, a félelemtől, bár volt már abban izgalom is bőven. Mindig tudta mit tegyen, hogy ne akarjak ellenkezni. Hiába is hátráltam, nem értem el vele csak annyit, hogy így könnyedén a falhoz tudott szorítani. A fejem felett lefogta mindkét kezem, körmeit a csuklómba mélyítve, s én ettől fogaimat összeszorítva fojtottam el egy fájdalmas sikolyt. Egyenest a szemébe néztem, szólni akartam valamit, bár fogalmam sem volt mit mondhatnék, nem kérhettem, hogy fejezze be, de azt sem voltam képes mondani, hogy már nem vagyok ellene akármit is kíván tenni. Egy ördögi szempárral és egy szokatlanul alattomos, sunyi mosollyal találtam szembe magam. Szóra nyitottam a szám, azonban meg sem tudtam szólalni. Ezt észrevéve, mintha már várt volna erre a pillanatra, hirtelen az ajkaim után kapott és vadul csókolt. Én lehunytam a szemem, de ő nem. Ez a csók csak figyelemelterelés volt, hogy nyugodtan levehesse a ruhákat rólam aztán saját magáról is. Megszakította a csókot, elengedte a kezeim, s én önkéntelenül öleltem át őt. Innen már nem volt visszaút. Ő ezt beleegyezésnek vette, bár minden bizonnyal e nélkül is bekövetkezhetett volna a lehető legrosszabb és egyben legjobb, legfájdalmasabb pillanat. Egészen eddig – talán szándékosan, talán nem, fogalmam sincs – eléggé távol volt tőlem ahhoz, hogy már kezdtem azt hinni, csak eljátszadozik velem aztán békén hagy. Most azonban még közelebb lépett, éreztem, ahogy jéghideg bőre az én felhevült testemhez simult. Amúgy is heves szívverésemet és felgyorsult légzésemet ez az érzés csak tovább fokozta, úgy éreztem, mintha mindenem lángolt volna a félelemtől és a testi vágyaktól egyaránt. Ismételten lehunytam a szemem és összeszorítottam a fogaim, felkészülve a mindjárt következő fájdalomra, mely valójában csak egy pillanat, de Davey Havok volt az egyetlen ember, akinek köszönhetően ez a néhány másodpercnyi érzés is órákig tartó kínokban teljesedett ki. Lelkileg jobban megviselt, mint fizikailag.
Vártam ezt a bizonyos másodpercet, gondolatban imádkoztam, könyörögtem, hogy csak essünk túl rajta. Éreztem, ahogy a forró, sós könnyek kezdik mardosni az arcom. Vártam. És nem történt semmi.
Davey hirtelen elengedett, úgy bontakozott ki nyakába kapaszkodó karjaim öleléséből, mintha csak egy rongybabát a falhoz vágott volna. Elindult az kijárat felé, én pedig addigra már kínomban a földre kuporodva néztem, ahogy kiment a szobából és az ajtót hangos csattanással csukta be maga mögött, mintha mi sem történt volna.

Miseria Cantare II / 2.fejezet

A fényképet, amit Davey táskájában találtam, gyorsan elraktam magamnak, amíg ő nem volt a közelben. Nevezhetjük lopásnak, ám valójában csak azért vettem el, hogy Jade-nak egyszer majd megmutathassam, feltéve, ha valaha is véget ér ez az egész cirkusz…
Közben Davey kijött a fürdőből, aztán lefeküdt mellém az ágyra. Sohasem jöttem zavarba a közelségétől, most azonban rendkívül kellemetlenül éreztem magam mellette. Úgy viselkedett, mintha minden természetesen rendben lenne, mintha mi sem történt volna, mintha én most nem arra való lennék, hogy Jade-t pótoljam neki - elvégre, ha ló nincs, jó lesz a szamár is, ilyen helyzetben voltam én kettejük közt mindig. Most sem bántam, hogy csak helyettesítő szerepet töltöttem be, egyszerűen csak jól esett Davey testének forrósága, bár tudtam, hogy valójában nem nekem szól, s én nem érdemlem meg. Átölelt hátulról, átkarolta a derekam, és még közelebb húzott magához. Tökéletesen értettem mit akar, de tudtam jól, hogy nem tőlem vágyódik rá, és mégis megadtam neki az érzést, amit kívánt. Unalmas volt. Az ő könnyein kívül nekem semmi fájdalmam nem volt a dologban. Elkeserített, hogy én ezen az éjjelen Jade voltam, és ezt ki is mondtam.
- Davey… - szólítottam meg csendesen.
- Mit akarsz még? Pénzt nem adok. – jelentette ki durván.
- Nem az kell.
- Hát?
- Velem voltál. Nem Jade-vel.
- Nem vagyok hülye – morgott, majd folytatta – De nem tudom rávenni magam, hogy téged lássalak, hogy veled legyek… Téged túl könnyű megszerezni. De Ő egészen más, miattad elérhetetlenné vált számomra… Ezért be kell érjem veled, úgysincs más választásom.
- Tudtad, hogy látni fog? Miatta ugrottál le?
- Nem. Miattad tettem, mert meggondoltam magam hirtelen, és ezt gyűlölöm. Leszarom, mit csinálsz, csak dögölj meg magadtól, mert én nem tudlak megölni, hiába akartam.
- Ismételd ezt meg… Mondd ki újra, hogy a halálomat kívánod, de ne várd, hogy el is higgyem, miközben bennem égsz el… - kérleltem, miközben megéreztem ugyanazt, amit ő: a gyűlölt személy iránti szeretet fájdalmát. Kétségek gyötörték őt, s ez által engem is. Nem tudta mit tegyen, s így én sem. Nem volt már mit mondjunk egymásnak, annyira összekuszálódtak a dolgok közöttünk, és ez a szótlanság megértette velünk, hogy választás elé kerültünk. Ha hazamegyünk, és mindent megmagyarázunk egymásnak és Jade-nek is, még nem jelenti azt, hogy minden olyan normális lesz mintha mi sem történt volna. Davey-ban megmarad az érzés, hogy én vagyok a hibás, és Jade nyilvánvalóan az ő pártjára fog állni; én pedig ugyanúgy önmagamat fogom hibáztatni, és nem leszek képes beletörődni, hogy ezért már egyiküknek sem jelentek semmit, hogy mindketten csak egymást látják bennem. Másrészt ott lesz még Jeffree is… Az igazi barát, akit kihasználtam és elhagytam, néha Davey-ért, néha Jade-ért. Tudom, hogy meg fogja érteni, és legalább ő örülni fog annak, hogy életben maradtam, de pontosan emiatt ő lesz az egyetlen, aki előtt nagyon is szégyellni fogom magam.
Egészen reggelig ezen gondolkoztam. Végül elhatároztam, hogy Davey-t fogom kérdezni arról, hogy mostantól hogyan tovább. Nem mertem azonnal hozzávágni a szavakat, éreztem, hogy azért megharagudna még jobban, így inkább kivártam a megfelelő pillanatot, ami éppen reggelizés közben érkezett el. Lent voltunk egy étteremben, ahol végre nyugodtan tudtunk beszélgetni. Nem éreztem magam annyira feszültnek.
- Szerinted Jade-ék még itt vannak valahol a városban? – tettem fel a bevezető kérdést olyan nyugodtan, ahogy csak bírtam.
- Nem hiszem – válaszolta hasonló nyugodtsággal – akkor már rég megtaláltak volna. A szobát is az ő nevére foglaltam le.
- Azért, hogy ne találjon ránk?
- Azért, hogy ha esetleg meg tudtalak volna ölni, ne legyen nyoma annak, hogy én itt jártam. – milyen kis egoista…
- És ha meghaltam volna, most boldog lennél?
- Már halott vagy számomra. – jelentette ki úgy, mintha semmi súlya nem lett volna ezeknek a szavaknak. Neki bizonyára nem is volt; nekem azonban eléggé rosszul esett. Számítottam erre a válaszra, de nem voltam felkészülve arra, hogy ennyire szíven fog ütni. Sosem voltam érzékeny típus, de az utóbbi időben igencsak megváltoztam, s már a saját érzéseimmel sem voltam tisztában.
Egy szó nélkül felálltam az asztaltól, a szobánkba indultam, s Davey szintén szótlanul nézett utánam. Nem állított meg, nem jött velem, nem kért bocsánatot – tehát nyilvánvalóan valóban gyűlöl.
A lakosztályunkra visszatérve egyenest a zuhany alá vetettem magam. Nem törődtem a víz hőmérsékletével, így sikeresen leforráztam magam, vörös foltokat hagyva a bőrömön. Nem érdekelt. Sosem törődtem a külsőmmel, a múltamból megmaradt sebeket is büszkén viseltem, "kedvencem" a jobb oldalamon a mellemtől a derekamig húzódó mély vágás nyoma volt. Ezt a sérülést körülbelül 16 éves korom után szereztem, amikor először fizettek nekem a…khm…szolgáltatásomért. Egy nálam jóval idősebb férfi volt az ügyfelem, nyilván pedofil volt az öreg és a tetejébe még szadista is, kár, hogy akkor még ezt nem élveztem annyira. 16 évesen bedrogozva fetrengeni egy vadidegen vén faszi alatt saját akaratodból, nem éppen a legkellemesebb módja a szüzességed elvesztésének. De nem bántam meg, bár utólag mindig úgy éreztem, jobb lett volna Davey-val. Habár ő is egyfajta szadista velem szemben, ő talán nem vette volna elő a bicskáját, amire már feltehetőleg millió más prosti vére száradt, s nem vagdosta volna szét a testem ahol csak hozzáfért…
Épphogy rá gondoltam, az emlegetett személy már meg is jelent a fürdőszoba ajtajánál állva. Még mindig szótlan volt, és nem tudom mióta állhatott ott, csak egy pillanatban mikor arra néztem, megláttam őt.
- Mit akarsz? Kopogni luxus? – kérdeztem mogorván, bár nem igazán vártam választ.
- Olyan értelemben, hogy ez egy luxus hotel, azt hiszem igen…
- Kurva vicces… - motyogtam sértődötten, gúnyos iróniával a hangomban.
- Elmondanád, mégis mi bajod van? – förmedt rám, haragos tekintettel. Nekem se kellett több…
- Jó… először is, lennél szíves megvárni, míg felöltözöm? Másodszor, gondolkozz el a saját faszságaidon és csak aztán vonj engem kérdőre. – utasítottam, az hálószoba irányába mutatva, jelezvén, hogy kívül tágasabb.
Davey engedelmessége meglepett – kiment a fürdőből, de az ajtót résnyire nyitva hagyta, így láttam, ahogy az ágyon ülve várt rám. Sietve összeszedtem magam, aztán odamentem hozzá.
- Rájöttél már? – szegeztem neki a kérdést.
- Mire? – úgy tett, mintha nem értené, miről beszélek.
- Szerinted? – sóhajtottam.
- Nem. Egyszerűen nem értelek. Úgy viselkedsz, mintha mindenért én lennék a hibás, de ugyanakkor nem vagy képes magadba nézni.
- TE akartál megölni ENGEM, és még csodálkozol is, hogy haragszom? Gyűlöllek… Te… Te rohadt féreg… - remegve lehajtottam a fejem, hogy ne lássa az arcom, ne tudjon a szemembe nézni. – Azt hiszed, csak te szenvedsz? Fogalmad sincs, milyen lelki állapotban voltam miattad, mert… Mindegy… Baszódj meg!!! – üvöltöttem, immáron újra a szemébe nézve. Azt már nem mertem neki elmondani, hogy rosszul látja a helyzetet és valójában én önmagamat hibáztattam egész idő alatt; és, ami a legfontosabb, hogy mindezek ellenére soha nem tudnám őt igazán gyűlölni, bármennyire kemény szavak is ezek.
Nem tudtam milyen reakcióra számítsak tőle, valami olyasmit vártam, hogy felpofoz, és itt helyben megerőszakol… De valami egészen más történt.

Miseria Cantare II. / 1.fejezet

Valahol a híd alatt ébredtem. Igen, felébredtem, magamhoz tértem, vissza a halálból. Talán meg sem haltam, illetve tutira nem, hiszen még érzem a saját szívverésem. Lassanként nyitom ki szemeim, minden homályos még, s ahogy próbálok levegőt venni, fulladni kezdek. Mikor a légzésem aránylag normálissá válik, nehezen oldalra fordítom a fejem, és meglátom, amint Davey Havok ül mellettem a folyóparton, meggyötörten, vizesen, szomorú arccal bámulva maga elé. Felkelnék, és odamennék hozzá, de nincs elég erőm. Észreveszi, hogy őt nézem, s felém fordítja tekintetét.
- Nem sikerült. – jelenti ki határozott nyugodtsággal, mintha azt várná, hogy megértsem, miről beszél. Rákérdeznék, hogy mégis micsoda, ezért ismételten próbálok felülni. Épphogy egy kicsit mozdítom a testem, a tüdőmből víz szakadozik fel, fulladozó köhögésre és hányásra késztetve. Szégyellem magam egy kicsit, bár tudom, ez most jelentéktelen.
- Mi nem sikerült? – nyögöm ki végre halkan és rekedten. Arra a válaszra várok Davey-tól, hogy nem sikerült neki meghalnia.
- Nem sikerült megöljelek. – válaszolja hidegséggel a hangjában. A szavai szíven ütöttek. Direkt csinálta az egészet? Azért akart ő maga is meghalni, hogy engem magával vihessen? Fel akarom tenni a kérdést, hogy miért, de nem vagyok rá képes.
Davey közelebb jön hozzám, fölém hajol egészen közel, hideg vizes kezeivel átfogja és szorítja a nyakam. Nem fáj, inkább csak izgató. Davey nem néz a szemembe, elfordítja az arcát, és én forró cseppeket érzek a nyakamra esni, ebből tudom, hogy nem víz és nem is vér, hanem az ő könnyei.
- Elvetted… Szeretlek, de elvetted tőlem, akibe szerelmes voltam és vagyok, de miattad Ő nem lehet az enyém, kisajátítottad, elvetted, összetörtél… Gyűlölve szeretlek, hogy dögölnél meg, te kurva, miért kell neked kurvának lenned, miért kellett neked belépni az életembe, hallod?! – üvölti rám sírva, miközben én már majdnem megfulladok. Erőtlenül az arcát próbálom érinteni, mire ő enged valamennyire a szorításból.
- Nem vettem el. Téged akartalak menteni… és nem pedig a te kedved szerint játszani a játékaid, amíg egyszer csak elhiteted velem, hogy game over, aztán mégiscsak kimentesz ebből az istenverte folyóból… Hát baszd meg, ha gyűlölsz, hagytál volna megdögleni, de ne játszadozz velem. – megijedt a szavaim határozottságától, így leszállt rólam végre, és visszaült a partra, tisztes távolságra tőlem.
Csak rá kellett nézzek, egyértelműen láttam, mi jár a fejében. Hiába hiszi azt, hogy elvettem tőle Jade-t, ez nem igaz, lehet, hogy valóban közéjük álltam, de senkit nem vettem el senkitől. Mindkettejüket ugyanúgy tartottam a magaménak, ahogy őket egymásénak is. Jade ezt tudta magától is, de Davey nem, és ez lett a vesztünk. A féltékenységével próbált megölni engem, s tudta, hogy ez nem működhet anélkül, hogy ő is velem haljon. Ám ő félt a haláltól, és ez mentett meg mindkettőnket.
Nem tudom hány óra lehetett, mert a nap fénye még csak kezdetlegesen próbált ragyogni, a sötétség és a csillagok még jóval erősebbek voltak. Néztem az eget, s közben azon gondolkodtam, hogyan fogunk így hazatérni. Jade azt hiszi meghaltunk, így ha most megjelenek előtte, nem csak szégyellni fogom magam, de ő sem lesz elragadtatva, hogy finoman fogalmazzak. Tisztában voltam vele, hogy nagyon összekuszáltam a dolgokat hármunk között; de nem értettem, miért engem kell hibásnak látni azért, mert Davey meg akart ölni engem.
Davey felkelt, és elindult valamerre, közben hátra sem nézett rám. Nagy nehezen én is felálltam és utána szaladtam, de nem mertem mellette menni, pár lépéssel lemaradtam mögötte és így követtem. Nem mertem a szemébe sem nézni. A folyó partjáról felmentünk a hídra, ahonnan lezuhantunk, most onnan hazafelé indultunk legalábbis azt hittem, és erre rá is kérdeztem.
- Hová megyünk? Haza?
- Természetesen, a két halott hazatér, mint egy elbaszott horrorfilmben… Mégis hogy lehetsz ennyire ostoba?
Nem válaszoltam, és bár láttam, hogy még akar valamit mondani, egy szót sem tett hozzá többet. Csendben gyalogoltunk egymás mögött egy ideig, amíg be nem értünk a város központjába. Úgy tűnt, Davey elég tájékozott és tudja, merre kell mennünk. Végül megálltunk egy hatalmas épület előtt, ami inkább hasonlított egy kastélyra, mint egy hotelre. Bementünk, és a személyzet udvariasan üdvözölt minket, mintha valami fontos és híres emberek lennénk. Végtére is, Davey az. Arra számítottam, hogy kiveszünk itt egy szobát, de hamar rájöttem, hogy ezt Davey már elrendezte. Végigmentünk egy hosszú, kivilágított folyosón, ahol szinte minden aranyszínű volt és káprázatosan gyönyörű, álmaimban sem mertem volna hinni, hogy én, egy szutykos kurva, betehetem a lábam egy ilyen helyre. A folyosó legvégén egy nagy ajtó állt, arany számokkal rajta: 666. Nyilvánvalóan ez a 666-os szoba, amit Davey foglalt. Kinyitotta az ajtót és bement, de nem várta meg, hogy én is bejöjjek, becsukta az orrom előtt, csoda hogy le nem fejeltem a számokat… Félve nyitottam be, először csak résnyire az ajtót, aztán mikor láttam, hogy semmi különös nincs itt, megnyugodva léptem be, aztán a kulcsot elfordítottam a zárban. Davey az ágyon ült, én gyorsan és szégyenlősen mellé ültem, erre ő felállt és a fürdőbe sietett. Hallottam a víz csobogását a csapból, és az üvegajtó alatti résen éreztem a kicsapódó gőzt és vízpárát. Ez arra emlékeztetett, amikor még régen mindig együtt fürödtünk… Amikor még ez nem okozott féltékenységet és gyilkossági kísérletet.
Megláttam Davey táskáját az ágy végében, és a kíváncsiságtól vezérelve önkéntelenül is kutatni kezdtem benne. Nem találtam semmi különöset, úgy értem, mi szokatlan lenne egy zenész táskájában; dalszövegek, kották, a koncertek programjai, ilyesmik. Aztán hirtelen mégis találtam olyat, amitől alig tudtam visszafojtani egy halk sikolyt. Egy fénykép, amin ő és Jade… És a kép hátulján egy rövid, de számomra teljesen érthető mondat:
You're only there to watch me fall.

Sixx Am - Skin

Fess magadról egy képet,arról amilyen lenni szeretnél
Így talán megérthetnek egy keveset a fájdalmadból
Kerülj fókuszba,lépj elő az árnyakból,
Ez egy vesztes csata,
Nincs szükség a szégyenre.
Mert nem ismernek téged,
Csak a sebeid látják,
Nem látják az angyalt,ki a szívedben él
Engedd, hogy megleljék az igazi valód,aki ott él,mélyen eltemetve
Mutass meg nekik mindent magadból,hogy nem csak egy bőr vagy
Amikor kezdenek elítélni,mutasd valódi színeid,
És bánj velük úgy,
Ahogy szeretnéd,hogy veled bánjanak.
Emelkedj felül,
Győzd le őket kedvességeddel.
A tudatlanság vakság.
Ők azok,akik vesztésre állnak,
Mert nem ismernek téged,
Csak a sebeid látják,
Nem látják az angyalt,ki a szívedben él.
Engedd,hogy megleljék az igazi valód,aki ott él,mélyen eltemetve,
Mutass meg nekik mindent magadból,hogy nem csak egy bőr vagy.

The Love Letter ~ Szerelmeslevél

Milyen nehéz volt rád találni…
És még nehezebb melletted lenni.

Éveken át együtt voltunk,
Alapítottál egy bandát, és könyörögtél, hogy csatlakozzak.
Ismertük egymás életét,
Senki sem értette meg a fájdalmaim úgy, ahogy te,
Senki más nem tudott a gondolataimban olvasni…
Mindez kölcsönös volt, ha szükséged volt rám, itt voltam neked.

De sosem álltam eléggé közel hozzád…

Nehéz volt rád találni…
De sosem voltál igazán az enyém.

A kezdetektől fogva hiába próbáltam magam mellett tartani téged.
A szíved legmélyén rejlő szeretetet irántam…
A világ nem fogadta el…
És nyilvánvalóan, te magad sem.

Verseket írtam, leveleket, dalokat…
Sosem merted elolvasni.
Sosem adtál rá okot,
De nem is kértem.

Mégis, a legjobbakat kívánom neked…
Habár látom, hogy már nem vagyok nélkülözhetetlen,
A szárnyaid meggyógyultak így repülhetsz a támogatásom nélkül,
És a többiek is veled lesznek.
Hunter majd felvidít…
Adam itt lesz, hogy vigasztaljon…
Smith majd gondoskodik rólad.

Tudom, hogy rám nincs szükséged.

Nem próbálom gyógyítani összetört szívem…
De azt sem akarom,
Hogy lásd a szenvedésem.

Viszlát…
Még azt akarom, hogy tudd, te voltál az én mennyországom,
Az én biztonságom,
Az életem értelme,
Mindenem.

Életem szerelme… David Anthony Marchand.

Örökké a tiéd, Jade.


*eredetiben itt olvashatod: The Love Letter

The Truth About Heaven 1.fejezet

Két napig szerethettelek.

Két nap telt el azóta, hogy a nevem sóhajtottad; két nap azóta, hogy utoljára láttam életet csillogó szemeidben. Két nap hosszú idő, mikor szerelmes vagy. Két kibaszott nap.
A temetésed csütörtökön lesz. Most boldog vagy? Természetesen nem, miért is lennél. Meghaltál, és ez az én hibám, mert nem voltam ott, hogy megmentselek.

Talán a megmentés nem a legjobb szó. Egyedül én tudom, hogy te nem ölted meg magad. Mindenki szerint öngyilkosság volt, de mi mást is mondhatnának? Azok alapján amit ők tudnak, mi más is lehetne, mint öngyilkosság? De én tudom, hogy nem az volt; hiszen te boldog voltál – pontosabban, mi boldogok voltunk. Sosem hagytál volna itt, egyedül az ürességben, hogy egymagamban rohadjak; egy átkozott érthető ok nélkül.

Ott kellett volna lennem, hogy megvédjelek – ez a megfelelő kifejezés. A védelemre nem csak a bajban van szüksége az embernek, mint a megmentésre. Normális emberek megvédik egymást, ha kell. Csak az őrültek szorulnak megmentésre; és te nem voltál őrült, ahogy azt mindenki állította.

Viszont mégis bajban voltál aznap éjjel, és én nem voltam ott. Smith-tel és a barátaival voltam, megjátszva, hogy jól éreztem magam, de valójában szörnyű érzés volt. Te azt akartad, hogy maradjak otthon és nézzek meg veled egy filmet, de én még előbb szóltam Smith-nek, hogy vele leszek. Egy csomó olyan dolgot csináltam, amit nem is akartam, ahelyett, hogy veled lettem volna.

A film még mindig a lejátszóban volt, annak ellenére, hogy már vagy százszor megnéztem, mint egy büntetésként, melyet saját magamnak adtam. A szavak a filmen, hiába te mondtad őket, egy sem volt a tiéd. Túl jól ismertelek ahhoz, hogy tudjam, ha búcsúlevelet írnál, sokkal költőibb lenne. És ami a legfontosabb, önszántadból nem vetted volna filmre – csak a saját kézírásoddal vésted volna egy megviselt papír fecnire. Túlságosan érzékeny voltál az efféle külsőségekre.

Ahogy remegtél, sírtál, s könyörögtél nekem, hogy ne hibáztassam magam, az egészet fájdalmasan nyilvánvalóvá tette. Te magad mondtad – ha öngyilkosságot követnél el, nem lenne szomorúság, nem lennének könnyek, csak beletörődés és elengedés, hiszen az öngyilkosság számodra a fájdalom végét jelentené.

Aztán hallottam a sikolyokat. A te sikolyaid. Álmaimban is kísértettek a két napban, mióta elmentél. A sikolyok, melyeket miattam próbáltál elfojtani, de hiába. A kamera már nem téged mutatott, így nem láttam pontosan, hogyan történt; de amint üvöltésed abbamaradt, tudtam, hogy elmentél. Elmentél a halálba, és bár a szörnyű hangok elhallgattak, a fejemben még napokig tovább hallottam. Ilyen sikolyok biztosan nem hangzanak öngyilkosság esetén.

Megfogadtam, hogy nem nyugszom, míg ki nem derítem, mi történt azon az éjjelen.


eredeti: The Truth About Heaven by SnuffOnDigital37
.

AFI fanfiction : The Color Of Irony = Silver And Cold

A víz nyugodt, minden szépen visszatükröződik benne. Ő pedig nézte a folyó felett elrepülő fekete madarakat, melyek egy hangot sem adtak ki, csak elsiklottak a sötét víz felett. Ahogy lenézett a lábai alatt elterülő vízre, Davey még egyszer átgondolt mindent, ami az elmúlt néhány hétben történt. A szülei meghaltak, a bátyja elvette tőle a barátnőjét, és mindezek után, még a lemez kiadó cégtől is elküldték.
Davey élete romokban hevert. Hiába volt itt a különleges Prága városában, nem tudta jól érezni magát. Háttal támaszkodva a hídnak, még egyszer a folyóra nézett. Körülbelül 20 méterrel távolabb, csak egy öregember hajózott el csónakjával. Davey nem figyelte tovább, csak a saját kezében lévő karórájára nézett. Eszébe jutott a beszélgetés, amit néhány perccel ezelőtt folytatott a legjobb barátjával Jade-vel.

Davey a Manesuv híd mellett sétált egy telefonfülkéhez. Tudta, hogy a legjobb barátai – Jade, Adam, és Hunter – egy közeli kocsmában vártak rá. Ők azonban még nem tudták, hogy Davey nem is akar odamenni. Davey hívta a kocsmai telefon számát, remélve, hogy Jade fogja felvenni.
- Halló? – egy idegen férfi hangja szólt a telefonból.
Davey hallgatott.
- Beszélhetnék Jade Puget-tel? – kérdezte végül.
- Persze, várjon – válaszolta a férfi, miközben a kocsma vendégeihez szólt – Van itt valaki, akit Jade Puget-nek hívnak?
- Igen, én vagyok – állt fel Jade.
- Magát keresik – nyújtotta át neki a telefont a férfi.
Jade habozva vette át a készüléket.
- Halló?
- Jade, én vagyok.
- Davey, hát te vagy az! Hol vagy? Azt hittük, eljössz. – Jade végre megnyugodott.
- Jade, nem megyek. – válaszolta Davey, miközben hosszú fekete haját elsimította az arca elől.
Adam és Hunter mindketten meglepetten néztek fel, amint észrevették Jade megváltozott tekintetét.
- Hogy érted ezt, hogy-hogy nem jössz? – kérdezte Jade aggodalommal a hangjában.
Davey nekidőlt a telefonfülke hideg üvegfalának.
- Én csak… Én nem bírom tovább elviselni mindezt. Befejeztem.
- Befejezed? Mire gondolsz? – Jade zaklatottan pillantott Adam és Hunter felé.
- A hídnál vagyok. Sajnálom, Jade. – Davey letette a telefont, aztán a híd széléhez sétált.
Jade is letette a telefont, aztán Adam-ékhez szólt.
- Davey a hídon van. Attól félek, le fog ugrani. Érte kell, menjünk!
Mindhárman felkapták kabátjukat és kirohantak az utcára amilyen gyorsan csak tudtak. Elfutottak egy kocsi mellett, de Jade hirtelen megállt.
- Nincs időnk gyalogolni!
Adam feltörte a kocsi ajtaját, és mindannyian beszálltak. A kulcsok ott voltak, így könnyen el tudtak indulni, hogy megtalálják Davey-t mielőtt még túl késő lenne.

Már egy ideje ott állt a hídon. Davey dél körül határozta el, hogy biztosan le fog ugrani. Utoljára megnézte az időt karóráján, majd bedobta azt a folyóba. Lassan kigombolta és levette a kabátját. Körülnézett, a környék üres volt, nem járt arra senki. Még egy lépéssel közelebb állt a híd széléhez. Ahogy a sötét vízre nézett, egy csillogó, sós könnycsepp folyt végig az arcán.

- Elmondta, miért van a hídon? – kérdezte Hunter, miközben egyre gyorsabban haladtak.
- Nem, csak azt mondta, hogy befejezte. Meg kell találnunk!
Adam még gyorsabban vezetett, a kocsi éles hangja az üres utcákon visszhangzott.
- Gondolod, hogy képes rá? Mármint leugrani. – kérdezte félve Jade.
- A körülményeket figyelembe véve, nem csodálnám. – válaszolta Adam, miközben hirtelen elkerült egy szemben haladó autót. – Ez közel volt. Már majdnem a hídnál vagyunk. – folytatta, s még gyorsabban indultak tovább.

A nyugodt víz látványa szinte hívogató volt Davey számára. Nézte a saját tükörképét a kristálytiszta folyóban, nézte az embert, akivé vált. Tetoválásokkal teli, csupa feketébe öltözött megjelenése egy ismeretlennek bizonyára fenyegető és megfélemlítő lehetett – megdöbbentő, hogyan lehet legbelül mégis ennyire összetört a lelke; s hogyan lett ő ennyire gyenge, hogy már nem képes tovább bírni.
Az égbolt is kezdett már sötétedni. "Milyen tökéletes" – gondolta Davey keserű iróniával.
A kezére nézett, pontosabban a gyűrűre, amit a most már csak volt barátnője adott neki. Levette az ujjáról, és hagyta a hullámzó vízbe esni. A csobbanás hallatán azokra gondolt, akik a közelében éltek.
Jade, a legjobb barátja, aki mindig mellette állt, akárcsak Adam és Hunter. Mindannyian eljöttek még a szüleinek temetésére is. Davey még arra is emlékezett, mikor késő éjjelig dolgoztak együtt a dalaikon. Ők voltak azok a barátok, akivel mindig tudott viccelődni és a koncerteken autogramokat osztogatni. Ők voltak azok, akik életben tartották, bármit is hozott vagy vett el tőle a sors.

- Ott van! – kiáltott fel Jade, miközben Davey-re mutatott a száguldó kocsiból.
- Gyorsabban! Mindjárt leugrik! – szólt Hunter idegesen.
Adam olyan gyorsan hajtott a kocsival, ahogy csak lehetett. Már ő is látta a híd szélén álló Davey-t.
"Időben ideértünk, minden rendben lesz, megmentjük. Én nem hagyom, hogy…" – gondolta s megnyugodott.
- Adam! Vigyázz!!! – üvöltötte Jade.

Davey felsóhajtott.
"Nem éri meg. Úgyis minden jobb lesz." – gondolta.
Újra a hívogató vízre pillantott.
Eldöntötte.
"Nem!"
Felvette a kabátját, éppen amikor egy hatalmas robbanást hallott nem messze tőle, egy utcával arrébb. Anélkül, hogy megnézte volna, mi történt, lelépett a hídról és elsétált. Érezte a füstöt is, de nem tekintett vissza.
Zsebre tett kézzel sétált el a robbanás okozta tűz mellett. Ijedten sikoltozó emberek hangja visszhangzott Davey fülében, ahogy a barátaival megbeszélt kocsma felé vette az irányt.

forrás: writerscafe.org

Simple Plan - Take My Hand

Néha mindenkinek vannak problémái,
Amiket talán nem is akarnak megoldani.
Még ha mások azt mondják, nem lehet helyrehozni
Én tudom, akkor is túléljük ezt

Bízz bennem és ne engedj el
Hidd el, én sem engedlek

Fogd a kezem, ne gondolj a holnapra
Fogd a kezem, együtt találhatunk egy helyet ahová tartozunk
A szívünk örökké zárva, de a szeretet halhatatlan
Fogd a kezem, még egyszer utoljára

A város kihalt, mi pedig elvesztünk
Még egy utolsó csók, az úton fekve..
Ha mások látnak, azt mondjűk őrültek vagyunk
De én tudom, csak nem értenek meg

Bízz bennem és ne engedj el
Hidd el, én sem engedlek

Fogd a kezem, ne gondolj a holnapra
Fogd a kezem, együtt találhatunk egy helyet ahová tartozunk
A szívünk örökké zárva, de a szeretet halhatatlan
Fogd a kezem, még egyszer utoljára

Könnycseppek, mint az eső, hullanak,
Látom az arcodon...így tovább megyek veled
Ha eltévednék, a te fényed vezet tovább
Én tudom, melletted van az otthonom

Fogd a kezem, ne gondolj a holnapra
Fogd a kezem, együtt találhatunk egy helyet ahová tartozunk
A szívünk örökké zárva, de a szeretet halhatatlan
Fogd a kezem, még egyszer utoljára

AFI - The Leaving Song

Ha elmész, hallhatod
Ők mondják, "a mérgezett szívek sosem változnak".
Álruhát ölthetsz, elfordulhatsz,
S az arcodat fagyasztó érzés,
Saját szíved hidegsége.

Nehéz észrevenni a csillogó égboltot,
Ha csak a gondjaidra figyelsz.
Nehéz észrevenni, mi történik körülötted,
Ha csukott szemmel jársz.

Elmentél, hallottad
Ők mondták, "a mérgezett szívek sosem változtak".
A bajban hozzám fordultál,
Átadtál nekem mindent,
Így végül engem törtél össze...

Escape The Fate - Gorgeous Nightmare

Tartozom egy vallomással
Túl bonyolult, de engedd hogy elmondjam
És ne hagyd, hogy ez az érzés elmúljon,
Maradj velem.

A szavaidtól remeg a testem
A nevetésedtől dobban a szívem
Csókjaid ízét mindig érzem

Te vagy a legszebb rémálmom
A régi emlékek sosem múlnak el,
De melletted újjászülettem
Meghaltam de visszahoztál az életbe

Az első emlékek nehezen feledhetők
Mindet elmémbe véstem, sosem tűnnek el.
Talán túl bizonytalan vagyok,
Talán változnom kellene.

Mit érzel irántam?
Miért játszod meg hogy rossz vagy?
Miért remegsz te is?

Te vagy a legszebb rémálmom
A régi emlékek sosem múlnak el,
De melletted újjászülettem
Meghaltam de visszahoztál az életbe.

Jeffree star - Get away with murder

Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom
Már az elején tudhattad volna, ez nem fog örökké tartani
Nem tudom irányítani önmagam, úgy érzem teljesen más vagyok
Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom

A gondolataim mind rejtélyesek
Te fested őket vérvörösre
Megsértettelek? Engedd, hogy jóvá tegyem...
Érzed a lélegzetem a nyakadon?
Túl tökéletes vagy ahhoz, hogy ember légy
Ezért szeretlek eléggé...ahhoz, hogy tönkretegyelek és elpusztítsalak.

Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom
Már az elején tudhattad volna, ez nem fog örökké tartani
Nem tudom irányítani önmagam, úgy érzem teljesen más vagyok
Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom

Van egy emlék a fejemben,
De úgy érzem, mintha ez már meghalt volna bennem
Megmenthetnélek magamtól, de inkább nézni akarom ahogy süllyedsz
Semmit sem mondhatsz és semmit sem tehetsz
A szavak már semmit sem jelentenek mikor az ajkaid már kékülnek
Annyira szeretlek...hogy már 6 méterrel a föld alá temettelek.

Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom
Már az elején tudhattad volna, ez nem fog örökké tartani
Nem tudom irányítani önmagam, úgy érzem teljesen más vagyok
Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom

Itt az idő, hogy kitépjem a beleid, de nem tetszik amit látok benned
Rád nézek és ez a bizonyíték, igen, tökéletes bűntettet követtem el.
Te is elfeledted, hogy ez a szerelem veszélyes volt? Úgy érzem, most...

...Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom
Már az elején tudhattad volna, ez nem fog örökké tartani
Nem tudom irányítani önmagam, úgy érzem teljesen más vagyok
Összetöröm a szíved és gyilkossággal távozom.

Afi - Miss murder

Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Megtarthatom a szépségem, ha elveszem a saját életem?

Egy pillanat alatt lenyűgözte őket,
És az égbolt is meghajolt előtte.
Egy pillantása is szíveket törhet.

Az égen csillagok álltak ragyogva,
És ő mindet hátrahagyta.
És mi csak csodálkozhatunk,
Itt hagyva, mi miért maradtunk?

Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Megtarthatom a szépségem, ha elveszem a saját életem?

Álmok a szerelméről, sosem múlnak ki,
Ó, mennyire imádták őt mind...
A szépsége örök, még ha ő maga nem is.

A csillagokat mik előtte voltak ragyogva,
Ő az összeset hátrahagyta.
A gyermekei sírtak miatta,
De mi is el lettünk hagyva.

Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Megtarthatom a szépségem, ha elveszem a saját életem?

Mi lehet a rejtély, mi lehet a csavar,
Ebben a mondva csinált titokzatosságban?
Az életemre mernék fogadni,
Hogy a szerelmed nem valódi, és a te fényed sugarai
Remények nélkül fognak köddé válni.

Mind üresek vagyunk, vándorlunk végtelenül
Örökkön-örökké keresve mit ígértek nekünk.
Ha elérnénk az arany gyűrűt, mit aztán el sosem engednénk,
Ki engedné meg nekünk, hogy rátegyük mocskos kezeink?

Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Megtarthatom a szépségem, ha elveszem a saját életem?

Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Gyilkos kisasszony, mondd meg nekem
Megtarthatom a szépségem, ha elveszem a saját életem?

Blaqk audio - Wake up open the door and escape to the sea

Kérlek vedd észre, hazudtam
De megtanítottad nekem, milyen érzés szeretni
Csak tarts vissza a lélegzeted
Merülj el velem, és ez a zuhanás
olyan érzés lesz, mint mikor kimondod: az élet megy tovább.

Kedvesem, mily képmutató vagy
Kimondatlanul hagytad, mit sosem mondtunk el.

Kérlek szoríts magadhoz most, fázom
Istenem, mond meg nekem, miért hidegültünk el így egymástól

Kedvesem, mily képmutató vagy
Kimondatlanul hagytad, mit sosem mondtunk el.
Kedvesem, milyen félénk vagy
Úgy tettél, mintha mi sem tört volna össze.

Hiába szépíted a végzetet... akár miattam, akár önmagad miatt.

Kedvesem, képmutató maradsz
De hagyd csak kimondatlanul, mit sosem mondtunk el.
Kedvesem, miért vagy ilyen félénk
Tegyünk csak úgy, mintha semmi sem tört volna szét.

Hatsune miku - No more

Egyedül vagyok egy üres szobában
Nincs itt senki, én vagyok csak
A sötétben, végtelen szavakat ismételgetek
És ha a napfény elér, minden eltűnik
Semmit sem akarok látni
Nem kell senki segítsége
Utasíts el, szánalmas vagyok
Hagyj egyedül,
Ahogy mindig egyedül megyek haza
Szándékosan tévedek el
Ha egyszer szeretve leszek is, tudom az is hazugság lesz
Ha a saját szemeim kaparhatnám ki, felébredek majd
De még semmit sem akarok látni
És ezért senki sem hibás
Mert minden csak az én hibám
Hagyj egyedül
Semmit sem akarok látni
Nem kell senki segítsége
Utasíts el, szánalmas vagyok
Hagyj egyedül
Ne gyere ide
Ne jöjj a közelembe
Egyedül akarok lenni egy üres szobában
Ne legyen itt senki, én legyek csak..

Jeffree star - Prisoner

Semmit sem bántam meg azóta hogy találkoztunk
Sehogy sem tudnálak elfelejteni
Így követtelek hazáig, és vártam míg egyedül voltál
Bementem a szobádba amíg aludtál
Melléd feküdtem...és éreztem, sosem tudnálak elengedni

Tudom, hogy rossz lehet
De én csak egy szerelemtől megszállott bűnöző vagyok
Hát tartóztass le édesem, de nem megyek el
Zárj magadba, dobd el a kulcsot
Nem érdekel ha bajba kerülünk, a szerelmedtől függővé tettél
Ma éjjel a rabod leszek
Elbűvöltél, sosem elég belőled

Felébredtél mellettem
Végig néztelek míg aludtál
Elvakított ragyogásod, alig láttalak
De éreztem a lélegzeted,
És hallottam meglepett sikolyaid
Nem hittél a szemednek, azt hitted csak álom
És érezted, sosem tudnál elengedni

Tudom, hogy rossz lehet
De én csak egy szerelemtől megszállott bűnöző vagyok
Hát tartóztass le édesem, de nem megyek el
Zárj magadba, dobd el a kulcsot
Nem érdekel ha bajba kerülünk, a szerelmedtől függővé tettél
Ma éjjel a rabod leszek
Elbűvöltél, sosem elég belőled
Felkészültem a következményekre
Higgy nekem, a legrosszabbra is gondoltam
De nem érdekel az sem, ha baj lesz
Ma éjjel a rabod leszek
Elbűvöltél, sosem elég belőled.

Afi - Endlessly she said

Betört a világunkba, és szörnyű hangon szólt
Még ma is hallom őt,
De furcsa, hogy már szépnek tűnik,
Mert a szerelmünk tovább tart.

Minden alkalommal értettem,
Minden szót, mindenkit.
Még ha meg is akartak törni, ők,
Minden szóval, mindenki.

Várni fogok rád - mondta Ő - örökké.
Várni fogok rád - mondta Ő, nyomorúsággal.

Visszatértem, de csak egy üres otthon fogadott.
A rádió búgta, maradjak.
S mikor elhallgatott, én egyedül énekeltem.
Mert a szerelmünk tovább tart.

Minden alkalommal értettem,
Minden szót, mindenkit.
Még ha meg is akartak törni, ők,
Minden szóval, mindenki.

Várni fogok rád - mondta Ő - örökké.
Várni fogok rád - mondta Ő, nyomorúsággal.

Én vártam rád,
Ahogy te tanítottad nekem.
Visszatértem, hogy segítselek,
Életem szerelme.

Várni fogok rád.
Várni fogok rád.
Várni fogok rád.

Várni fogok rád - mondta Ő - örökké.
Várni fogok rád - mondta Ő, nyomorúsággal.
Mondta Ő, fájdalommal.

Szüntelenül várok rád,
Ahogy eddig is,
Kedvesem, Örökké.

Afi fanfiction : Took you long enough

Csodálkoznék, ha észrevennéd, hogy most is figyellek. Mindig sok ember van körülötted, és nem hiszem, hogy én bármi hatással is lennék rád egyáltalán. Mindig is figyeltelek. Nem úgy, hogy elrejtőzve nyomozok utánad, de nem is feltűnően. Mindig figyeltelek, mióta csak megismertelek sok évvel ezelőtt. Figyeltem, ahogy nevetsz, figyeltem, ahogy sírsz. Figyeltem, hogy szeretsz és gyűlölsz és viszont szerettek.

Először, nehéz volt nem nézni rád, de ez nem jelentett semmi komolyat. A kisugárzásod mindig figyelemfelkeltő volt, így természetesen mindenhol te voltál a középpontban. De évek elteltével észrevettem, hogy a kényszer hogy figyeljelek, egyre kevésbé jelentéktelen, és egyre kevésbé kellemes. Rájöttem, hogy talán már a kezdetektől fogva imádlak. Nem is, inkább biztosan, szeretlek. Kételkedtem benne, hogy egyáltalán tudod, hogy létezem. Jó, ez azért túlzás, hiszen egy bandában játszunk, így hogyne tudnád. Magam sem értem, de ez már olyan hülyeség, olyan drámai.

Nem tudom mikor jöttem rá először, hogy szeretlek, úgy értem, mindig különleges voltál nekem, de nem tudom mikor foglaltad el a szívem egészen. De amikor ezt megéreztem, nem tudtam rávenni magam, hogy elmondjam neked. Mégis mit mondhattam volna?

„Hé, szeretlek, legyünk együtt.”

Ezt így lehetett volna? Nem, így lehetetlen. És egy kicsit tapintatlanság lett volna, hiszen tudtam, hogy inkább a romantikát szereted, mint azokban a szar filmekben. Egyébként is, nem voltam biztos abban, hogy te mit érzel. Nem akartam lerombolni mindent, amit elértünk a bandában. Ezért inkább csendben maradtam, és bár lett volna rá lehetőségem, nem szóltam, úgy tettem mintha nem látnám elbűvölő mosolyod és ragyogó szemeid... Eldöntöttem, hogy figyelmen kívül hagyom, ahogy hozzám érsz véletlenül, ahogy nevetsz mindenen, amit mondok neked. Belül valahogy élveztem a figyelmet, de a külvilág előtt tagadtam, mert nem tudtam mi következhet mindezek után.

És te tudtad? Mi jöhet még a mosoly és a nevetés után? Mi jöhet az érintések után? Azt kívántam, én bárcsak tudnám, mert így halálra voltam rémülve a tudatlanságtól. De most már megelégszem azzal, ha csak figyelhetlek. Vagy mégsem? Magam sem tudom többé. Mikor nézem, ahogy a hajadat simítod az ujjaiddal, mintha én is ezt akarnám tenni. Nézem, hogy mindenen mosolyogsz, és milyen könnyen nevetsz. Azt akartam, hogy velem nevess, hogy én érinthessem gyönyörű hajad. Nézem, ahogy a színpadon lépkedsz, mintha a tiéd lenne az egész. De most már én lehetnék az akit te nézel. Nem tudom, miért. Nem mondhatom el, mert nem tudom, mi lenne ezután. Tovább nézlek, és úgy érzem, a te teljes figyelmed akarom.

Ezért most megteszem. Felállok, és elindulok feléd.

Felnézel rám és mosolyogsz, teljesen elfeledkezve a tömegről körülöttünk, és ebben a pillanatban, csak te és én létezünk. Ez olyan hihetetlen. Mit tegyek? Mit mondjak?

„Hé...” - mondod, miközben arra vársz, hogy inkább én beszéljek. De csak nézlek, mint mindig, aztán most érzem, megvan a bátorságom hozzá, hogy a puszta figyelemnél többet tegyek.

„Hé, szeretlek, legyünk együtt.” Jól van, kimondtam. Nem is így akartam, de így sikerült. És most újra csak nézek rád. A szemeidben meglepődöttség tükröződik, nem erre számítottál. Válaszolni akarsz, de egy szót sem tudsz szólni, ezért inkább te is csak bámulsz. Egy pillanattal később, mélyet sóhajtasz, és ragyogóan mosolyogsz, ahogy megfogod a kezem.

„Végre elmondtad.”

Afi - Silver and cold

Reggel jöttem, de sötétedésig maradtam
És megtaláltalak, megtaláltalak téged az úton.
És most, minden ezüst, minden hideg.
Megtartom ezt a sötét csillogásod.

Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem,
Add nekem bűneid.
Mikor egy elbűvölt hangot hallok, remegve elmondok egy imát,
És megbocsátásért könyörgök.
Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem.

Mint egy fényes szárnycsapás, olyan volt ahogy hamis hangod belém hatolt
Mikor énekelni akartál.
Ezért én...Ezüsttel borítalak be, és a hidegben betakarlak
És ha süllyednék, a hangodba kapaszkodok

Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem,
Add nekem bűneid.
Mikor egy elbűvölt hangot hallok, remegve elmondok egy imát,
És megbocsátásért könyörgök.
Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem.

Az élet néha megdöbbentően hideg.
Végleg elalszom ha kívánod...
Az élet néha megdöbbentően hideg.
...csak azt kérem, fordulj el.
Az élet néha megdöbbentően hideg.
Végleg elalszom ha kívánod...
Az élet néha megdöbbentően hideg.
...csak azt kérem, fordulj el,
Mikor a bűneid elfojtod bennem.

Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem,
Add nekem bűneid.
Mikor egy elbűvölt hangot hallok, remegve elmondok egy imát,
És megbocsátásért könyörgök.
Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem.

Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem,
Add nekem bűneid.
Mikor egy elbűvölt hangot hallok, remegve elmondok egy imát,
És megbocsátásért könyörgök.
Add nekem...
Add nekem bűneid,
Egyetlen szépségem.

Jeffree Star - Kiss it better

Mondd el mi van benned
Mert bennem is ugyanaz az ártatlanság van
Mondd mitől félsz, én eltűntetem azt

A sebek nem maradnak örökké
Engedd, hogy csókommal gyógyítsalak
A fájdalom nem tarthat örökké
Engedd, hogy csókommal gyógyítsalak

Önmagadként vagy tökéletes
Ha szenvedsz is, a karjaimban akarlak tartani
Míg ők csak beszélnek, de ne hallgass rájuk
Bármit is tegyél, ne hagyd hogy megtörjenek
Tökéletes vagy, önmagadként

Azt akarják, hogy tönkretedd magad
És, hogy valaki más legyél
De még ha túl soknak érzed is ezt,
Te ne árts magadnak

A sebek nem maradhatnak örökké
Engedd, hogy csókommal gyógyítsalak
A fájdalom nem tarthat örökké
Engedd, hogy csókommal gyógyítsalak

Önmagadként vagy tökéletes
Ha szenvedsz is, a karjaimban akarlak tartani
Míg ők csak beszélnek, de ne hallgass rájuk
Bármit is tegyél, ne hagyd hogy megtörjenek
Tökéletes vagy, önmagadként

De te ezt nem látod, nem látod,
Mennyire tökéletes is vagy

Tudd, hogy önmagadként vagy tökéletes
Ha szenvedsz is, a karjaimban akarlak tartani
Míg ők csak beszélnek, de ne hallgass rájuk
Bármit is tegyél, ne hagyd hogy megtörjenek
Tökéletes vagy, önmagadként

És engedd, hogy csókommal gyógyítsalak.

Bullet for my valentine - The last fight

Nem akarok melletted állni,
Érezni akarom a szenvedést,
amin halálodig keresztülmész

Hideg érzések, hallucinációk
Le akarok állni!
Mintha a pokolban lennék...
És már függővé váltam.

Látsz még engem, vérző szemeiden keresztül?
Harcolnom kellene azért ami igaz, vagy hagyjam veszni?
Már belefulladtam a hazugságokba.
Harcoljak vagy mindent pusztítsak?

Harcolni fogok még egyszer,
Ne törj össze előttem!
Én harcolni fogok, és te?
Nem én vagyok az ellenség.
Még egyszer utoljára próbálkozom,
Figyelsz még rám?
Harcolni fogok a végsőkig.
Nem én vagyok az ellenséged!

Mindenki belefáradt hogy rólad gondoskodjon.
Nem bújhatsz a szürke felhők mögé,
Inkább hagyd hogy elárasszanak.

Nincs remény, csak kétségbeesés
Ezért ülj itt és várd halált,
És imádkozz hogy hamar elérjen
Mert már függővé váltál.

Látsz még engem, vérző szemeiden keresztül?
Harcolnom kellene azért ami igaz, vagy hagyjam veszni?
Már belefulladtam a hazugságokba.
Harcoljak vagy mindent pusztítsak?

Harcolni fogok még egyszer,
Ne törj össze előttem!
Én harcolni fogok, és te?
Nem én vagyok az ellenség.
Még egyszer utoljára próbálkozom,
Figyelsz még rám?
Harcolni fogok a végsőkig.
Nem én vagyok az ellenséged!

Látsz még engem, vérző szemeiden keresztül?
Megvívjak még egy csatát, vagy hagyjak mindent elveszni?
Elegem van az összes hazugságból.
Harcoljak vagy pusztítsak?

Harcolni fogok még egyszer,
Ne törj össze előttem!
Én harcolni fogok, és te?
Nem én vagyok az ellenség.
Még egyszer utoljára próbálkozom,
Figyelsz még rám?
Harcolni fogok a végsőkig.
nem én vagyok az ellenséged!

Bullet for my valentine - Alone

Nem tűröm el többé a gyűlöleted
Halottnak érzem magam ha hozzád beszélek
Rólam beszélsz ha nem vagyok a közelben
Égesd el az összes kapcsolatod
Mert én nem süllyedek le hozzád

Ezúttal engem hallgatnak meg
Mert nem engem égetnek el
Vicces, ahogy fordul a kocka

Te, hamis átkozott
Megváltásért könyörögsz
Mert a szíved kőből van
Meghalhatsz és megrohadhatsz egyedül

Remélem boldogtalan és sértett vagy legbelül
Azt akarom fulladj meg mikor lenyeled a büszkeséged
Feküdj a koporsódban, aludj a bűneiddel
Én rád zárom mind

Ezúttal nem téged hallgatnak meg
Mert téged égetnek el
Vicces, ahogy fordul a kocka

Te, hamis átkozott
Megváltásért könyörögsz
Mert a szíved kőből van
Meghalhatsz és megrohadhatsz egyedül

Ezúttal nem téged hallgatnak meg
Téged égetnek el
Vicces, ahogy fordul a kocka

Meghalhatsz és megrohadhatsz egyedül
Csak halj meg, és rohadj meg egyedül
Mert ezúttal nem rád hallgatnak.

Aerosmith - Rag doll

Rongybaba,egy film az életed,
Dögös kis csavargó,apu kis édese,
Annyira szép,sose vesznek észre,
Amikor a hátsó ajtón lépsz le,
Forró időtöltés,használd ki,amíg lehet
Ne gondolkozz,csak kerülj beljebb,
Rongybaba,bébi,újra megtesszük,
Ahogy ezelőtt is megtettük?

Úgy érzem magam,mint egy rossz fiú,
Mmm,mint egy rossz fiú,
Egy rongybabát úgy felhasítok,
Ahogy egy régi vackot a sarokba hajítok,
Néhányan túlságosan ordítoznak,
És csak az új előtt sórakoznak,
Kipróbálnak,és régi álomként elhagynak,
A régi álmokból új verziót kapnak,
A szőlőbort lassan kortyolva,
A csillivilli cipőben csoszogva,
Régi kacat,amíg elbűvölsz,addig cselekedj
Adj bele mindent,miközben gátlásaidat leveted

Rongybaba,egy film az életed,
Dögös kis csavargó,apu kis édese,
Annyira szép,sose vesznek észre,
Amikor a hátsó ajtón lépsz le,
Forró időtöltés,használd ki,amíg lehet
Ne gondolkozz,csak kerülj beljebb,
Rongybaba,bébi,újra megtesszük,
Ahogy ezelőtt is megtettük?

Igen,átjár ez a mozgás,igen,átjár,
Készülj fel,itt az idő mindjárt,
Mintha egy aknamezőn járnánk,
Átjár ez a mozgás,igen,átjár
Régi kacat,amíg elbűvölsz,addig cselekedj
Adj bele mindent,miközben gátlásaidat leveted

Rongybaba,egy film az életed,
Dögös kis csavargó,apu kis édese,
Annyira szép,sose vesznek észre,
Amikor a hátsó ajtón lépsz le,
Forró időtöltés,használd ki,amíg lehet
Ne gondolkozz,csak kerülj beljebb,
Rongybaba,bébi,újra megtesszük,
Ahogy ezelőtt is megtettük?

Igen,átjár ez a mozgás,igen,átjár,
Készülj fel,itt az idő mindjárt,
A holdfény megbolondított már
Átjár ez a mozgás,igen,átjár

Kökény,gin,pezsgő,
Csináld,amíg ily elbüvölő,
Adj bele,míg teheted,miközben gátlásaid leveted

Rongybaba,egy film az életed,
Dögös kis csavargó,apu kis édese,
Annyira szép,sose vesznek észre,
Amikor a hátsó ajtón lépsz le,
Forró időtöltés,használd ki,amíg lehet
Ne gondolkozz,csak kerülj beljebb,
Rongybaba,bébi,újra megtesszük,
Ahogy ezelőtt is megtettük?

Aerosmith - Amazing

Minden jót kirekesztettem,
És be csak a rosszat engedtem,
Van-e olyan kegyelmes angyal,
Aki megbocsájtja bűneimet?
Voltak időszakok az életemben,
Amikor őrültté lettem,
Megpróbáltam túllépni a fájdalmon


És Amikor elvesztettem minden kapaszkodót,
És földet ütöttem,
Igen,azt hittem,mindent hátrahagyhatok,
DE nem volt erőm kilépni az ajtón,
Túlságosan beteg és fáradt voltam,
A hazugságok miatt,amiket átéltem
És azt kívántam bár meghalnék


De olyan csodálatos
amikor egy szempillantás alatt
Meglátod a fényt
oh,olyan csodálatos
Amikor végre elérkezik az a pillanat,
És tudod,hogy minden rendbe jön,
Igen,olyan csodálatos
Mindennap imádkozok
A magányos szívekért


Ez az egyetlen esély az örök boldogságra
De hogyan szálljak szegett szárnyakkal?
Az élet egy lehetőség-nem pedig kötelezettség
Sose tudhatod,hogy mit hoz a holnap


Meg kell tanulnod kapaszkodni,
Mielőtt elkezdesz járni,
De nem hallgattam senkire,
Aki csak tanácsot akart adni,
Az utcán életem,
Megpróbálva mindent túlélni,
Az életbe kapaszkodva

Avenged Sevenfold - Fiction

Azt hiszem,most már értem,
Hogy ez a világ egy emberen túlléphet,
Egy barát,akin keresztűl láttam,
Akiért a végén,az élettől megváltam.

Neked adtam,mit csak adhattam,
Egy helyre lelve,amire fejem hajthattam,
így nehéz lehetett rám akadni,
Csak a túl világ békéjét lehetett hallani

Képes,ennyire se voltam,
Sohase lettem volna,
Ez Éget,
A bőröm alatt,
Ez Éget.

Hátrahagyva az életet,hogy szabad legyek,
Egy darabot kiszakítva belőled bennem,
Ez a fájdalom így elmúlhat,
Ígérd meg,hogy utánam nem kutatsz.

Képes,ennyire se voltam,
Sohase lehettem volna,
Ez Éget,
A bőröm alatt,
Ez Éget.

Remélem,hogy rosszabb,itt az úton menve,
Tudom,hogy meglelitek az utat,mikor nem vagyok veletek.

Mond el mindenkinek,azoknak,akik jönnek mellettem:
Tudom,megtaláljátok az utat,ha éjjel nem vagyok veletek.

Remélem rosszabb,amit hátrahagyok,
Tudom,hogy meglelitek az utat,mikor nem vagyok.

Miseria cantare 7. fejezet

Alig hittem Jade szavainak, hogy megkereshetjük Davey-t. Hiába ültünk már a legelső kora reggeli gépen, Prága felé repülve, az egész még mindig olyan hihetetlen volt. Azt reméltem, hogy minden csak egy rossz álom, amiből minél hamarabb fel akartam ébredni.

Jeffree is velünk tartott, elvégre ő Davey legjobb haverja, nem nézhetett tétlenül minket. A repülőn végig mellettem ült, és fogta a kezem. Néha-néha rám pillantott sajnálkozva, de amikor ezt észrevettem, gyorsan elkapta az arcát és más irányba bámult tovább. Jade a körülményekhez képest egész nyugodtnak látszott, nekem azonban többször is feltűnt zavarodott tekintete azokkal a szokatlanul üres szemeivel, melyek már tegnap óta nem mutattak semmi érzelmet. Aggodalma is csak annyiban nyilvánult meg ténylegesen, hogy ötpercenként nézett ki a repülőgép ablakán, mintha látna valamit, vagy legalábbis mintha Davey-t keresné valahol itt a felhők felett, arra számítva, hogy talán egy pillanatban szépen elrepül mellettünk. Bár szerintem még ő maga sem tudta mit várt. Idegesen dobolt ujjaival az ülés támláján, és e kényszertevékenység kopogó hangja szemmel láthatólag Jeffree agyára ment.

- Befejeznéd végre? – üvöltött rá – Eléggé nyugtalanok vagyunk nélküled is, nem kell, hogy még tovább idegesíts!

- Ha nem tetszik, nem kellett volna neked is jönnöd! Vagy tudod, mit? Mindjárt kilöklek innen, és akkor nem fog zavarni! – vágott vissza Jade, mire minden ember minket figyelt már.

- Abbahagynátok? Mindenki minket bámul… Legyetek már magatoknál! – próbáltam őket csitítani halkan, kevés sikerrel – Megértem én, hogy titeket is egyformán zavar a helyzet, higgyétek el, hogy engem sem kevésbé, de legalább ne egymáson vezessétek le, kérlek!

Erre végre mindketten lenyugodtak. A nyugalmunk azonban nem tartott sokáig, alig negyed óra múlva megcsörrent a telefonom. Sietve kaptam elő a táskámból, nehogy elhallgasson, mire felvehetném. Ránéztem a kijelzőre, és majdnem eldobtam ijedtemben.

Davey hívott. A saját számáról.

Tudtam, hogy fel kell vennem, és beszélnem kell vele, de a döbbenettől nem vitt rá a lélek. Szerencsére sokáig csörgött, míg fel nem vettük, így Jade kikapta a kezemből a készüléket, és így ismét ő tudott beszélni Davey-val. Vagyis, tudott volna, ha az illető beleszól egyáltalán…

- Halló?! Davey! Hol vagy most, mit csinálsz, te kibaszott seggfej? – nem jött válasz, ezért Jade ellenőrizte, hogy a hívás valóban tart-e még, ezalatt kihangosította, hogy Jeffree és én is halljuk. Átvettem a telefont, és én próbáltam beszélni.

- Akárhol is vagy most, ne tegyél egy mozdulatot se, hamarosan ott vagyunk érted, hallod? – én sem kaptam feleletet, és ez nagyon megijesztett. Teljes csend szólt a telefonból egy ideig, majd hirtelen víz csobogását hallottuk. Nem is annyira vízcsobogás, sokkal inkább, mint egy folyó sodrása, hullámzásának hangja. Egyikünk sem tudta mire vélni, s míg ezen tanakodtunk, a vonal megszakadt.

Jade eldobta a telefonomat, épphogy sikerült elkapnom, mielőtt földet érve darabokra tört volna. Visszaültem a helyemre, és az előbbi telefonhívást kezdtem elemezni magamban. Mire volt ez jó? Davey nyilván szándékosan akarta, hogy aggódjunk érte. Na és mi volt az a vízcsobogás? Miért nem szólt ő egy szót sem? Mit akart ezzel elérni pontosan? Akárhogy is pakolgattam a részleteket, nem állt össze a kép a fejemben.

Az utazás hátralévő részében mindhárman elég mélyen elgondolkoztunk ahhoz, hogy leszálláskor az utaskísérő nő külön figyelmeztetett minket: megérkeztünk Prágába. A gépről leszállva figyelmesen körbenéztünk a repülőtéren, hátha Davey itt vár ránk, de nem láttuk őt sehol.

- Mi legyen most, merre induljunk? – kérdezte tanácstalanul Jeffree, arra számítva, hogy én és Jade több ötlettel rendelkezünk, mint ő. Ez persze elég volt Jade-nek egy újabb dühkitöréshez, de a vállára téve a kezem nyugtattam, mielőtt egy szót is szólhatott volna.

- Kösz… - mormogta idegesen ám mégis hálásan nekem.

Elindultunk a városban valamerre, találomra jártuk a legforgalmasabb utcákat. Azt sem tudtuk, milyen nyelven beszélnek itt, így kézzel-lábbal mutogatva megkérdeztünk körülbelül minden második szembejövő embert, hogy nem látott-e véletlenül egy 30 év körüli, magas, emósan-punkosan félre fésült hajú férfit. A többség hülyének nézett minket mert nem értette meg mit akarunk, mások pedig segítőkészen mutogatták el, hogy fogalmuk sincs, kit keresünk.

Már majdnem besötétedett, és már majdnem feladtuk a keresést. Fáradtak és idegesek voltunk, tudtuk, hogy szorít az idő, de ötletünk sem volt, mitévők legyünk. Leültem a járda szélére, kezeimmel átkaroltam a térdem, és úgy sírtam, hogy senki se lássa. A zsebemben ott lapult Davey levele és dalszövege, boríték nélkül. Egy önkéntelen mozdulattal elővettem a szöveget, és olvasni kezdtem.

Közben Jeffree és Jade néha rám néztek le, néha az utcát és a járkáló emberek sokaságát bámulták Davey után kutatva, néha pedig egymásra néztek szúrós, haragos tekintettel.

A kezemben a már amúgy is meggyötört papírt most már a könnyeim is áztatták, de a szöveg még mindig tökéletesen olvasható volt. Elmélyültem az olvasott betűkben, szavakban, mondatokban, és hirtelen eszembe jutott valami. Az a pillanat tegnap, amikor Jade-vel beszélgettem a kanapén fekve.

"A dalszövegében írta, hogy nem fog meghalni nélküled… Olvasd csak el, mindent leírt benne…"

Emlékezetemben a Jade mondotta szavak tették helyre a hiányzó részleteket. Újabb pillantásokat vetettem Davey szövegébe, és igen, hirtelen megvilágosodtam.

- Van itt a közelben valahol tenger, vagy folyó, vagy ilyesmi? – kérdeztem, miközben felpattantam a járdáról.

- Minek az neked? Ne most akard a tájat csodálni! – förmedt rám haragosan Jeffree.

- Nem ő akar csodálkozni, hanem Davey! – úgy tűnt, Jade megértette, mire jöttem rá, majd folytatta – Van errefelé egy nagy folyó, nem rég jöttünk el felette a híd mellett.

- Akkor mire várunk még itt? Indulás! – adtam ki a vezénylő szót, és teljes erőmből futni kezdtem a folyó feltételezett irányába. Jeffree és Jade alig tudták tartani a tempót, pár lépéssel le is maradtak mögöttem.

Futás közben próbáltam figyelmesen körbenézni, de Davey-t nem láttam sehol, csak a város ragyogó fényei fogták meg a tekintetem. Eszembe jutott a dalszöveg egy része.



Immobile lights will fly tonight. We'll watch them pass together as we part the rising sky…

~ Éjjeli fények ragyognak szüntelen. Mindketten látjuk őket, ahogy a csillogó égbolton szállnak…



Egy pillanatra megálltam, hogy bevárjam Jade-éket, és közben felnéztem az égre. A csillagok most kezdtek feltűnni. Nem tétováztam tovább, újra futásnak eredtem, végig a hosszú, forgalmas utcákon. Végre megtaláltam a keresett folyót, felette a híddal.

A hídon fent állt Davey.

Még elég messze voltam tőle ahhoz, hogy ő ne lásson engem. A dalszöveg újabb sorát értettem meg, ahogy ránéztem a távolból.



These breathtaking heights lend sparkling sights.

~ Ez a lélegzetelállító magasság csodás látványt nyújt.



Néhány percig csak álltam ott meredten, ennél közelebb nem vitt a lábam, akármennyire is akartam a közelébe jutni. Hátranéztem, és láttam, hogy Jade és Jeffree mindketten rohannak utánam.

- Aise, igyekezz már, fuss! – kiabálták már messziről.

Igazuk volt, én is tudtam, cselekednem kellett. Feléjük néztem, bólintottam, aztán amilyen gyorsan csak bírtam, Davey felé futottam. Felugrottam a hídra, hogy végre megállítsam őt, és a nyakába ugorva lehozhassam onnan.

Ő azonban elállt az utamból.

A lendülettől megcsúsztam a híd vizes peremén, a lábam elhagyta a talajt, és fejjel előre zuhantam lefelé, több száz méteres magasságból.

Rémülten visszanézve láttam, ahogy Jade és Jeffree a döbbenettől lefagyva néznek engem mozdulatlanul és tehetetlenül, s ahogy Davey a híd széléről hanyatt veti magát kitárt karokkal, így zuhanva utánam, mindezt egy mintha egy lassított felvételt néztem volna régi fekete-fehér filmeken. Davey esés közben elkapott és átölelt. Alig mertem a szemem nyitva tartani, iszonyatosan meg voltam ijedve, és csak kapaszkodtam belé, nem tudtam elengedni.



We won't fall forever. Tightly bound we'll chase the ground.

~ Nem zuhanhatunk örökké. Szorosan ölelkezve várjuk, hogy földet érjünk.



- Davey… Mégis hogy a faszba… jutott ez eszedbe?! – sikítottam hangosan. Nem láttam az ő arcát, de a hangjából éreztem, hogy teljesen nyugodt, és talán boldog is.

- Pssszt. Ne szólj most semmit. Megígértem neked, nem emlékszel? – szólt halkan, talán mosolyogva.

Egy pillanatra kinyitottam még a szemem, és amit utoljára láttam, az Davey Havok elégedett arca volt.

Ezután már csak a víz csobbanását hallottam, amint Ő és én belezuhantunk a folyóba.

A víz hangja, mintha azt énekelte volna nekünk:



I won't die without you.

~ Nem nélküled fogok meghalni.

Miseria cantare 6. fejezet

Nem akartam hozzászólni Jade-hez, csak csendben fel akartam szaladni a szobámba észrevehetetlenül, de ez a művelet kivitelezhetetlen volt. Amint beléptem a lakásba, akartunk ellenére farkasszemet néztünk egymással.

- Beszélnünk kell. Igen, most. Igen, fontos. Igen, muszáj. – jelentette ki. Megelőzte az összes lehetséges kérdésem, ami csak eszembe jutott, ennyire jól ismer. Komoly dolog volt, de maga a helyzet igencsak nevetségesnek és ironikusnak hatott számomra. Mosolyogni nem mertem, és szóra sem nyitottam a szám, pedig tudtam volna mit mondani. Ehelyett inkább lesütött szemekkel néztem vissza rá, és leültem mellé a kanapéra.

- Miről akarsz beszélni? – kérdeztem, igyekezvén érdeklődést erőszakolni magamra, bár amikor meghallottam Jade első mondatát, nem kellett tovább megerőltessem magam.

- Davey meg fog halni.

Hosszú percekre elsötétült bennem minden, nem láttam és nem hallottam semmit, csak az imént említett mondatra tudtam koncentrálni, amit nem voltam képes elfogadni. Nem, ez nem lehet igaz, Jade hazudik! És ez a tekintet… talán éppen ő akarja megölni?! Egyre durvább és durvább képzelgések jutottak eszembe, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Davey életének Jade miatt és részben miattam szakad vége. Persze ennek a képzeletnek valóság alapja nem igazán volt, de félelmemben mégis kimondtam.

- Nem fogom hagyni, hogy megöld! – visítottam, majd odarohantam Jade-hez, és fojtogatni kezdtem szerencsétlent. Bár nem voltam egészen magamnál, nem akartam neki ártani, csak elvakított a pillanatnyi indulat és gyűlölet keveréke.

- Eressz már el! Hülye kurva! Szerinted képes lennék kinyírni?! Képzeld, akárcsak te, én is éppen azon töröm a fejem, hogyan menthetnénk meg! – adott egy pofont, ezzel ellökve magától. Nem fájt, sokkal inkább jól esett, magamhoz térített.

Egyformán idegesek voltunk mindketten, és ezt egymáson töltöttük ki. Mi mást mondhattunk volna?

- Bocs. Mondj el mindent, mi történt? – kérdeztem már higgadtabban.

- Felhívott, és azt mondta, nincs értelme az életének. Megkérdeztem, hogy miért, de nem válaszolt. Annyit mondott, hogy Prágában van, ott akar meghalni. Erre már nem mondhattam semmit, mert addigra kikapcsolta a telefont. – ökölbe szorította a kezét, a tehetetlenség jelképe gyanánt.

- Mikor volt ez?

- Nagyjából egy órája.

- Hívd vissza, azonnal! – könyörögtem idegesen, és ismét majdnem nekimentem Jade-nek, ha nem sikerül időben észbe kapnom, ezúttal biztos megfojtottam volna. Mi van, ha az azóta eltelt egy óra alatt, Davey már nem is él?

- Nem hívhatom, ő sem a saját számáról hívott engem, talán szándékosan. Illetve nem is engem. A te telefonod csörgött, míg nem voltál itthon, és én vettem fel.

- Istenem… Mihez kezdjünk most? – kérdeztem inkább csak hangos gondolkodásként, miközben elfeküdtem a kanapén, Jade ölébe hajtva a fejem. Nem tudtam magamban feldolgozni a történteket, nagyon megrázott ez az egész lelkileg. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és elengedtem pár könnycseppet. Jade letörölte, és megsimogatta az arcom. Jól esett a kedvessége, de sokkal jobban örültem volna, ha Davey teszi ezt velem, ha Davey simogat és nyugtat meg, hogy visszatér.

Most hogy jobban belegondoltam, rájöttem: azt a levelében nem írta, hogy végleg elment Európába, hogy örökre hagyott itt. Én azonban már akkor is ösztönösen ezt láttam bele a szavaiba, és úgy tűnik egyáltalán nem tévedtem. Meg fog halni, több ezer kilométerre tőlem, anélkül hogy hagyta volna, hogy legalább utoljára örök búcsút vegyek tőle, vagy anélkül, hogy tudnám, mi történik vele.

- Ne sírj. A dalszövegében írta, hogy nem fog nélküled meghalni, emlékszel? – figyelmeztetett Jade egy erőltetett mosoly kíséretében, és ezzel nagyon meglepett, hiszen úgy tudtam, nem olvasta a szöveget és a levelet sem.

- De hát… Te széttépted… - néztem rá könnyes szemekkel.

- Igen, de ugye azt nem gondoltad komolyan, hogy úgy is hagyom? Megvan minden egyes szó. Olvasd csak el, mindent leírt benne. – ezzel felém nyújtott egy szakadt, gyűrött, összeragasztott papír cetlit, azaz Davey utolsó dalszövegét.

- Dehogy olvasom, épp eléggé fáj így is… Mégis lesz most, ezek után? – szóltam kétségbeesetten. Jade arcán nyugalmat láttam, ami valahol mégis idegességgel és tanácstalansággal párosult. Ezzel ellentétben, a szavaiban különösen határozott elszántság hallatszott.

- Hát, ha annyira tudni akarod… holnap indulunk Prágába.

Miseria cantare 5. fejezet

- Mennyi lesz? – kérdezte Jeffree, miután abbahagytuk.

- Semennyi. – válaszoltam rideg hangon.

- Na, most komolyan. Mit kérsz cserébe?

- Davey-t.

- Valami mást esetleg… Mondjuk valami olyat, amit teljesíthetek is? – förmedt rám dühösen. Biztosan elege volt már, hogy folyton Davey-n járt az eszem, miközben vele voltam, de nem tehettem róla, ám ezt ő nem volt képes elég megértően kezelni.

- Jaj Jeffree, hagyjál már… Ha mindenáron kurva kell neked, keress mást, de én ezt befejeztem veled. – válaszoltam, mire ő elszégyellte magát.

- Bocs. Csak ha tudnád, mennyire zavar, hogy…

- …Davey-re gondolok? Igazán megértő barát vagy, kösz szépen.

- Nem úgy értettem.

- Aha.

Innentől hosszú csend következett. Csak feküdtünk egymás mellett, és ő rám se nézett, miközben én pedig a falon lévő képeket bámultam. Szinte az egész életem története előttem terült el, egészen attól a perctől kezdve, hogy Jeffree bemutatott engem Davey Havok-nak.

Tudta, hogy Davey a kedvenc énekesem, de azt titokban tartotta, hogy ő ismeri. Aztán 2006 szeptemberében Jeffree meghívott engem az AFI addigi legnagyobb koncertjére, amit az LBC-ben tartottak. Fantasztikus élmény volt, egész életemben felejthetetlen. Jeffree és én elvegyültünk a tömegben, nem álltunk közel a színpadhoz, ám valahogy a koncert végén Jeffree elindult előre az első sorba, maga után vonszolva engem is. Rohantunk át a tömegben, miközben felcsendült a God Called In Sick Today, az akkori kedvenc számom. Davey közben lejött a színpadról, a közönség közé, éppen oda ahol mi álltunk meg. Nem hittem a szememnek. Davey Havok előttem állt, akkor láttam őt először teljes életnagyságban, a kedvenc számomat énekelve. Míg ott volt a közelemben, végig mélyen a szemeibe néztem, s láttam, hogy ő ugyanúgy nézett engem, rám mosolygott. A dal végén visszament a színpadra, Jeffree és én pedig ott maradtunk közel. Nem tudtam feldolgozni az előbbi pillanatokat, túl csodás volt. A koncert után indultam volna haza, ám Jeffree megvárta, míg a tömeg kiszivárog a helyszínről, akkor csuklón ragadott, és a színpad mögé futottunk. Másodszor láttam meg Davey-t olyan közelről. A meglepetéstől nem mertem megszólalni, így Jeffree beszélgetett vele helyettem, innen jöttem rá, hogy ők ketten régóta ismerik egymást.

- Szia, Aise! – köszönt rám Davey lehajolva hozzám, ugyanazzal a mosollyal, mint amit a koncert alatt is láthattam tőle. Felismert, és még a nevemet is tudta. Jeffree nyilván mindent elmondott neki, sőt, ő tervezte el az egészet, az ő előzetes kérésére jött oda hozzám Davey koncert közben. Nagyon boldog voltam akkor. Aztán Jeffree által egyre többet találkozgattam, az AFI tagjaival, majd pár hónap múlva megalakult a Blaqk Audio, Davey és Jade kiválásával. Aznap amikor ezt bejelentették, mindkettőjükkel összeálltam, szép kis összegért. Ekkor döntöttem el, hogy inkább velük fogom tovább tartani a kapcsolatot, mint az AFI másik két tagjával, Hunterral és Adammal. Persze őket sem felejtettem el soha, ahogy Jeffree-t sem, csak időközben Davey már annyira magához láncolt, hogy mikor ő és Jade összeköltöztek - állítólag csak a zenekar miatt, de ki hinné ezt el - akkor én is velük tartottam, ez volt nagyjából egy évvel ezelőtt. Egy éven át egész jól elvoltam Davey-val és Jade-vel is, de Davey féltékenysége és irigysége mindig túl sok volt, nem tudta elviselni, ha éppen én és Jade együtt voltunk, vagy ha más férfival voltam.

Nem csoda így, hogy az a hatalmas félreértés megesett pár napja… De vajon csak emiatt utazott el jóval hamarabb? Nem. Az csak egy jó ürügyként szolgált, hogy el tudja terelni mindannyiunk figyelmét a lényegről: engem szeretett jobban, de nem akarta ezzel megbántani Jade-t. Viszont, ha engem annyira szeretett, miért hagyott el végül?

Gondolataim közül hirtelen Jeffree hangja rángatott vissza a valóságba. Felém fordult, rágyújtott egy szál cigire, és a pofámba fújta a füstöt. Nem zavart.

- Te akartad elhagyni. – jelentette ki, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, s mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

- Tudom magamtól is, ne tégy nekem szemrehányást, nincs erre szükségem.

- Azt is tudhatnád, hogy Ő mennyire bízott benned, komolyan vette a szavaid, azt hitte, már nem kell neked. Sokkal jobban fájt neki, mint gondolod.

- Ha annyira fájt neki, miért nem maradt, és beszélte meg velem? Jade is csak kavarni tud, igen, jól gondolja, valóban miatta van most ez az egész, ha ő nem hoz oda téged, nem kerülünk olyan idióta helyzetbe… De te is hibás vagy, mi a faszért kerülgettél engem, jöttél volna egyenest hozzám, abból még nem lett volna ekkora baj! – ordítottam, miközben ismét eszembe jutottak a napokban történtek, és halkan sírni kezdtem.

Jeffree le akarta törölni a könnyeim, én azonban nem hagytam, ellöktem kezét az arcom elől. Át akart ölelni, de ezt sem engedtem. Felkeltem az ágyból, felöltöztem, és kimentem a szobából, Jeffree ugyanígy tett, aztán jött utánam. Éppen a készültem kilépni a lakásból és becsukni magam mögött az ajtót, de megállított.

- Hová mész?

- Haza.

- Úgy érted, Davey házába? – miért kell mindig így felhozni…

- Oda.

- Elvigyelek? – ajánlotta fel készségesen. Nem akartam megmondani, hogy most őt sem kívánom a hátam közepére se, nem hogy még el is vigyen, és egész úton beszélgetnem kelljen vele.

- Kösz, nem kell. – mondtam, és elindultam "hazafelé" gyalog.

Úgy terveztem, útközben majd helyre teszem a gondolataim, de ez nem jött be, egyre jobban összezavarodtam. Davey még csak tegnap ment el, de máris egyre elviselhetetlenebb volt a hiánya. Megszoktam, hogy amint hazaérek, hozzá megyek fel először, és ő szépen megbüntet, amiért későn értem haza. Most azonban, benyitottam a lakásba, és csak Jade nem mindennapi, megvető és egyben elszánt tekintetével találtam szembe magam. Valamire készült, csak még azt nem tudtam mire, de nem reméltem sok jót.

Miseria cantare 4. fejezet

Mivel Davey nem hagyott nekem választási lehetőséget, csak egy – szerintem – meggondolatlan kijelentést tett, így nekem elvileg rá kellett bólintanom a házasságra, de én ezt nem így akartam, nem így képzeltem el.

Kibontakoztam öleléséből, és egy szó nélkül felszaladtam a szobámba. Levetettem magam az ágyra, és elmélyülten gondolkozni kezdtem, összevissza kavarogtak a képek és a hangok a fejemben, Davey-ról és Jade-ről is.

Feleségül akar venni.

Ezen az egy mondaton járt az agyam szüntelen.

Nagyon nem lesz ez így jó, elvégre Jade ettől nem lesz boldog, sőt, össze fog törni. Márpedig én nem azért jöttem ide, hogy az ő kapcsolatukat tönkretegyem. Azt kár tagadnom, hogy időközben igenis beleszerettem Davey-ba, de fogalmam sem volt róla, hogy ezzel bármi problémát fogok okozni… Most ébredtem rá, milyen rosszat tettem mégis mindvégig. Jade számtalanszor hallott és látott is minket egymásban élvezkedni, és az imént előtte csókoltam meg…a férfit, akit ő tiszta szívéből szeret.

Elhatároztam, hogy nem fogadom el Davey ajánlatát. Átmentem az ő szobájába, hogy beszéljek vele, ám ő nem volt ott. Az asztalon találtam egy kis borítékot, amire a nevem volt írva. Elolvastam a levelet, amely benne volt.

Drága Aise! Tudom, mekkora felfordulást okoztam ezzel. Higgy nekem, én nem akartam rosszat, csak nem vagyok képes választani közted és Jade között. Mindketten nagyon fontosak vagytok nekem, igen, hülyeségnek hangzik ez tőlem, sosem mondtam ki, de így van. Jade hallotta és elmondta, miről beszélgettetek Jeffree-vel. Ha el akarsz hagyni minket, tedd meg nyugodtan, de nem lesz értelme. Hiszen, mire ezt a levelet olvasod, én már úton vagyok Európa felé – ne lepődj meg, Jade sem tudott erről. Találsz a borítékban még egy dalszöveget is, azt add át Jade-nek, ő érteni fogja. Ne aggódj, egy nap majd te is megértesz mindent. ~Davey.

Mikor a levél végére értem, elkapott a sírógörcs. Könnyeim, mint a záporeső hullottak a borítékra. Valami ismeretlen érzés hatalmas súlya nehezedett rám, nem bírtam tartani magam, összezuhantam, és a padlón térdeltem kezemben a levéllel. Nem akartam a dalszöveget is elolvasni, de kénytelen voltam, hiszen át kellett adjam Jade-nek. Ahogy a szavakat olvastam, az egésznek a dallama csengett a fülemben, elviselhetetlen volt ez számomra.

Cutting through just like champagne petals
Sprinkled over the blackest sea
Urban stars will shine, electric, they keep on calling.
As they beckon I'm enamored of the sight.
No, everything won't be alright for me.
Tomorrow may not come.
Ascending slowly with hopes of finding
One small moment of clarity
Escape the blackness cast upon me.
I still can't see as you bind me, murder me from miles away.
I will finish this today for you.
Tomorrow means nothing.
Immobile lights will fly tonight.
We'll watch them pass together as we part the rising sky.
I won't die without you.
These breathtaking heights lend sparkling sights
But we won't fall forever.
Tightly bound we'll chase the ground
I won't die without you.
Descending quickly with hopes of sharing
All the things you've shared with me,
I'll chase the digital eyes below me.
Through them you'll see as I fall
With digital omniscient eyes
Capturing me one last time for you.
Tomorrow you will see.
This is my breakthrough.
Oh, forget me not.
We you see me soaring and the lights are screaming,
You'll forget me not.
I won't die without you.

Nem tudtam, hogy ezt a szöveget Davey kinek írta: nekem, vagy Jade-nek? Ezt a kérdést azonban nem is éreztem fontosnak abban a pillanatban. Csak arra tudtam gondolni, hogy elhagyott, és még csak el sem búcsúzhattam tőle. Hirtelen elfelejtettem még az arcát is. Az egyetlen érzés, amely újra előtört belőlem Davey-val kapcsolatban, az volt, ahogy előző éjjel bánt velem. Próbáltam nem arra gondolni, hogy soha többé nem érezhetem. Nem ment. Eddig csak hang nélkül potyogtak a könnyeim, most azonban eget rengetően hangos zokogásban törtem ki. Jade és Jeffree mindketten odarohantak hozzám.

- Mi történt? – kérdezték egyszerre.

- Davey… elment… - szipogtam, majd átnyújtottam a dalszöveget Jade-nek, a levelet azonban nem tudtam kiadni a kezemből.

Könnyeimen keresztül is láttam, ahogy Jade arcán a döbbenet egyre inkább szomorúsággá változik. Nem olvasta a dalszöveget, csak az én szavaimra figyelt. Lehunyta a szemeit, egész testében megremegett; azt hittem, belőle is kitör a zokogás, de tévedtem. Dühösen széttépte a szöveget, és földhöz vágta a papírdarabokat. Sosem láttam még ilyen zavartnak.

- Te szemét… Ezért még megfizetsz… Látni se akarlak többé! – kezdte halkan – Aise…nem lesz… Nem lesz a tiéd! – üvöltötte végül, majd lehajolt hozzám, átölelt, és megcsókolt. Beleharapott az ajkaimba, fájt, vérzett. Nem tudom mi célja volt ezzel, de csak megerősítette bennem Davey hiányát: elvégre ő volt az egyetlen ember, aki így tudott csókolni, ilyen édes fájdalommal.

Hiába volt ott Jade és Jeffree, egyikük jelenléte sem tudott nyugtatni, csak Davey-t akartam. Jeffree felkapott és kivitt engem a kocsijába. El akart vinni valahová.

- Hova viszel? Davey után? Ugye utánamegyünk? – kérdezgettem könyörögve egész úton, s eközben el is felejtettem a körülöttünk lévő tájat nézni, pedig abból simán rájöhettem volna, hogy Jeffree a saját lakására visz. Sokszor jártam már nála, de mindig csak a "munkámat" végeztem, most azonban szinte biztos voltam benne, hogy nem ez a cél. Nem értettem.

Amikor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, és egy pillanatra elmerengtem a csillogó tengerpart látványában. Davey Európában van… Ő ilyet már nem láthat többet.

Ezalatt Jeffree kinyitotta az ajtót, bement, és jó hangosan bevágta maga mögött, figyelmeztetve ezzel engem, hogy menjek már be én is. Az ajtóhoz szaladtam, ki akartam nyitni, de bezárta.

- Jeffree, ne szórakozz velem, engedj már be! – nyafogtam.

- Engedjelek be? Azt hittem mész a tengerbe megfulladni…

- Megy a faszom, na, nyisd már ki az ajtót! – kezdtem ideges lenni, de be kell valljam, kicsit jókedvre is derített Jeffree szórakozása. Hát ezt akarta, megértettem, hogy jobb kedvem legyen.

Bementem a hatalmas lakásba, megálltam az előszobában és körülnéztem. Az egész mit sem változott azóta, hogy legutóbb erre jártam, pedig már van vagy egy éve. Mióta Davey-ékhoz költöztem be, egyszer sem voltam itt. Azelőtt szinte minden hétvégémet itt töltöttem, Jeffree elég jól fizetett. Most is ösztönösen a hálószoba felé vettem az irányt, Jeffree azonban elém állt, hogy ne tudjak bemenni.

- Ne! – kiáltott rám, kétségbeesett hangon.

- Miért ne? – kérdeztem vissza, értetlenül.

- Na jó… - sóhajtotta, majd kinyitotta előttem a hálószoba ajtaját.

Beléptem, és a szám is tátva maradt a látványtól. A falon mindenhol képek, a képeken pedig én vagyok. Egyedül, Jade-vel, Davey-val… Mindenhol magamat láttam. Meglepetten néztem Jeffree felé, ő pedig szemmel láthatólag azon gondolkodott, mit mondjon.

- Mégis mit jelentsen ez? – kiabáltam rá. Nem sértődtem meg, és nem is haragudtam, de egyáltalán nem is örültem.

Jeffree felnézett rám, a szemeiben valami meglepő csillogást, vágyat véltem felfedezni.

- Hát csak ezt. – válaszolta halkan, aztán ajkait az enyémhez érintette erőszakosan, mire a Jade által okozott sebem ismét vérezni kezdett.

Elmerültem édes csókjában, viszonoztam is, és ekkor ő már egyáltalán nem volt erőszakos, nagyon is gyengéd volt velem. Tudtam, hogy ezt nem szabadna, ezért el akartam húzódni tőle, egyre inkább hátráltam, mígnem végül az ágyban kötöttünk ki. Pont úgy, mint régen, az éjszakát nála töltöttem.

Miseria cantare 3. fejezet

Miután kisírtam magam Jeffree vállán, idézőjelesen persze, eldöntöttem, hogy megbeszélem ezt az egész bonyodalmat Davey-val. Fogalmam sem volt róla azonban, hogy Jade megelőzött.

Indultam volna le a lépcsőn, ám közben meghallottam, hogy ők a nappaliban beszélgetnek. Nem mentem le, az emeletről hallgattam mi a téma.

- …és aztán azt mondta, el akarja hagyni a házat. El akar hagyni minket! – visította Jade kétségbeesetten.

- Na és akkor? Az ő dolga – válaszolta Davey, közben beleszívott cigarettájába, majd kifújva a füstöt folytatta. – Nem tarthatom vissza erőszakkal, ha ő nem akar maradni.

- De sírt! Valójában biztos nem akar menni! Kérlek, ne engedd… - könyörgött Jade, már szinte sírva.

Közben Davey felállt a kanapéról, az ablakhoz sétált, kinyitotta, és nézte az előtte elterülő tengerparti tájat. Ez Kalifornia varázsa.

- Az európai útról tud már? – kérdezte, hátra sem fordulva Jade felé.

- Tőlem biztos nem. Jeffree talán mondta neki. De nem gondolod, hogy tőled kellett volna megtudnia? Van fogalmad róla, mennyire dühös lesz? El fog hagyni! Csinálj már valamit, a kurva istenért is! – Jade egyre idegesebb lett, összevissza járkált a lakásban, sehogy sem tudott lenyugodni.

- Félsz, hogy elveszíted a legolcsóbb kurvádat? – kérdezte Davey, immáron egyenest Jade sötétbarna szemeibe nézve.

Nem tudtam, mi történt e mondat után, mert nem hallottam további beszélgetést, csak egy csattanást, s láttam, ahogy Davey arca egyre vörösebb. Jade felpofozta.

Leszaladtam hozzájuk gyorsan, bár magam sem tudtam, hogy Davey-t akartam védeni vagy Jade-t lenyugtatni.

- Mi folyik itt? – kérdezem.

Mindketten felnéztek rám hirtelen, nem számítottak rá, hogy csak így lerohanok.

- Lekurvázott! – nyafogta Jade sértődötten.

- Téged? – néztem rá értetlenül, bár valójában értettem mindent, hiszen hallottam, de a helyzet ezt megkívánta, miközben a röhögést alig tudtam elfojtani, végtére is komoly dologról lenne szó…

- Lófaszt. Téged.

- De hát az vagyok. Ebben mi a sértés? – Jade felháborodását valóban nem értettem.

Közben Davey szája vérzett, felrepedt az ütéstől. Bosszúra szomjazó, haragos tekintettel nézett Jade-ra, és már neki is ugrott volna, ha én nem állok közéjük. Szorosan átöleltem Davey-t, és nem engedtem el, míg legalább egy kicsit le nem nyugodott. Lenyaltam ajkairól a vért, és egyúttal meg is csókoltam, miközben a könnyeimnek már nem tudtam parancsolni.

- Kérlek… fejezzétek ezt be… elegem van ebből. Együtt akartatok élni, nyugodtan, erre jöttem én, és felborítottam a békét köztetek… Ha én nem lennék itt… Ha én eltűnnék… Még mindig minden rendben lenne… - sírtam. Egyre jobban elhomályosult a látásom, és ezzel együtt a gondolataim, az érzelmeim is összekuszálódtak.

Hirtelen Davey ölelt át engem. Nagyon meglepett, mindenre számítottam tőle csak erre nem, azt hittem el fog lökni magától, és újból Jade-nak megy, de nem úgy tett.

- Aise… Szeretlek – suttogta a fülembe. – Amint visszatértünk Európából, elveszlek feleségül.

Hirtelen nem is tudtam mit reagálni. A szemem sarkából láttam félig, Jade döbbent, sírásra kész arcát.

Miseria cantare 2. fejezet

Hajnalban még egy kicsit tudtam aludni, de aztán reggel már korán felébredtem. Azt hittem addigra a vérem rám fog száradni, és egész délelőtt zuhanyozhatok, ámde nem így történt. Nem is ott ébredtem, ahol elaludtam, magyarán nem Davey-nál. A saját szobámban tértem magamhoz, felöltözve és betakarva, mintha mi sem történt volna előző éjjel. Amint kinyitottam a szemem, Jeffree-vel találkozott a tekintetem. Nem volt ijesztő, csak baromira meglepő, így akkorát sikítottam, hogy a ház beleremegett.

- Mi a faszt keresel te az én szobámban, és én mi a faszt csinálok a saját szobámban?? – kiáltottam.

- Ne olyan hangosan, még a végén felébreszted. Nagyon haragszik rád. Jade szólt, hogy mentselek ki tőle. – Jeffree nem mondta ki, kire céloz, de egyértelmű volt.

- Aha. Akkor miért nem Jade foglalkozott velem?

- Nem akart a szemed elé kerülni. Azt hitte, te meg rá haragszol, mert miatta történt ez veled, és ő nagyon sajnálja a dolgot…

- Sajnálja? Ugyan… Tudhatná, hogy én ezt élvezem, hiszen volt már, hogy még ő is… - majdnem elmondtam olyat, amit nem kellett volna. Kicsit talán későn fogtam be a pofám.

- Ő is mit? – Jeffree gyanakodva felemelte a hangját.

- Semmit. Szóval, beszéljünk arról, hogy…

- Ne tereld a témát! – üvölt rám, majd halkabban folytatja. – Mit tett veled Jade?

Nagy levegőt vettem, tudtam, hogy nem menekülök a magyarázat elől.

- Én kértem meg, hogy velem legyen durvább. Egyrészt, mert mint te is tudod, mazochista vagyok. Másrészt pedig, így éreztem hozzám valónak, miután én tudtam, hogy ő és Davey ketten akarnak együtt élni, ennek ellenére én mégis bepofátlankodtam hozzájuk. Igaz, Davey ajánlotta fel nekem, és ebbe Jade is beleegyezett, de elég kellemetlenül éreztem volna magam, ha nem úgy bánik velem, ahogy én azt megérdemeltnek érzem – kis szünetet tartottam. – Most már elégedett vagy a válaszommal?

- Nem. – jelentette ki határozottan, elhidegült tekintettel. Meglepett.

- Miért? – kérdeztem vissza kíváncsian.

- Azért, mert egy ilyen nő, mint te, sokkal jobbat érdemel, minthogy orrba-szájba kínozzák. Hát nem emlékszel, mennyire más voltam én veled?

- De az más helyzet. Neked csak egy éjszakás szórakozás voltam, ahogy Jade-nek is, de Davey… ő belém szeretett, és bár tudtam, hogy ez nem jelent jót, viszonoztam az érzéseit. Nem tehettem róla…

- És arra sosem gondoltál, hogy én nem csak szórakoztam veled? – kérdezte, ismét üvöltve, majd folytatta. – Jade közelébe is csak azért akartam kerülni, hogy végül elhozzon ide hozzád. Én nem vagyok buzi, mint Davey-ék, hiába hiszi ezt mindenki, az egészet csak miattad csináltam. Tudod te, milyen kellemetlen volt ez nekem mindenki előtt?

Kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban megsértettem. Hosszú idő után most beszélgettünk először ilyen mélyen, nem akartam elrontani semmit, főleg nem az eddigi kapcsolatunkat, mert bár számtalanszor lefeküdtem vele pénzért, a barátságunk mindig megmaradt. A mostani szavai azonban mintha szíven szúrtak volna. Éreztem, hogy jogosan kiabál velem, és igaza is van: bajt hozok rá.

Eközben egy ajtó csapódását hallottam a folyosón, és lépesek közeledését az én szobám felé. Vártam, hogy majd valaki benyit, de semmi. Így aztán nyugodtan ki mertem mondani, amit éreztem abban a pillanatban, a könnyeimmel küszködve.

- Igazad van. Nem kellett volna… nem kellett volna beköltöznöm ebbe a házba. Mindenkinek csak kellemetlenséget okozok. Ha én nem vagyok itt, Davey és Jade élhetik ketten az életüket, ahogy akarják, és akkor neked sem kellett volna annyi mindenen keresztülmenned. Az lesz a legjobb, ha én elmegyek innen, itt hagyom ezt a házat minden itt szerzett emlékemmel együtt. Aztán ti is elfelejtetek engem, és mindegyikőtök boldogan él, amíg meg nem hal… - itt már majdnem elsírtam magam, és közben észre sem vettem, hogy az ajtó másik oldalán valaki hallgatózik. Csak akkor tűnt fel, amikor a lépések távolodását hallottam.

- Arra nem lesz semmi szükség – szólt közbe Jeffree. – Itt maradna üresen ez a hatalmas ház, nem érné meg.

- Üresen? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Igen. Az AFI jövő hónapban koncertezni indul Európába. Davey nem szólt neked semmit erről?

- Nem, egy szót sem… - suttogtam magam elé alig érthetően, megtörten.

Azon gondolkodtam, vajon miért nem mondta meg nekem? Megígérte, hogy sosem lesznek titkai előttem, erre egy ilyen lényeges dolgot elhallgat… Megértem, hogy most haragszik rám, de nyilván nem tegnap éjjel döntötték el, hogy Európába mennek. Hamarabb nem tudott volna szólni? Ezt átgondolva, az előbbi szomorúságom egy perc alatt elkeseredett dühbe fordult át, bár még magam sem tudtam mit fogok tenni.

Miseria cantare 1. fejezet

3 óra hajnalban. Itt fekszik mellettem, nézem elképesztően szexi meztelen testét. Nem csoda, hogy még egy kurvát is magához láncol. Na meg egy férfit is. Vicces így az éjszakai élet, ebben a házban amin Davey, Jade, és én osztozunk… Hol itt, hol ott éjszakázom. Végül is, kurva létemre, ezt én teljességgel elfogadhatónak érzem, na most a gáz csak az, hogy ők meg nem egészen. Kicsit elkalandoztam. Mindegy.

Davey ébredezik mellettem. Forgolódik, nyöszörög, arcát a párnái közé temeti, a kezével engem keres maga mellett.

- Ahmphmihse… - motyogja alig hallhatóan, de én értem.

- Mit akarsz? – felé hajolok, az arcunk szinte összeér. A sminkjét még éjszakára sem képes lemosni. Most komolyan, mintha egy élőhalottal dugna az ember… és a poén az, hogy nem tartom gusztustalannak, bár így a nemsokára felkelő nap fényében elég bizarr látvány, meg kell hagyni.

Előbb feltett kérdésemre a választ nem várom meg. Felkelek az ágyból, kimegyek a konyhába, inni valamit. Felöltözni nincs kedvem, mégis minek, hajnalban ki a francnak jutna eszébe a sötét lakásban járkálni rajtam kívül? Indulok lefelé a lépcsőn, épphogy pofára nem esek a sötétben, villanyt felkapcsolni nem akarok, nehogy megzavarjak valakit. Hirtelen fura hangokra leszek figyelmes, ha jól gondolom Jade szobájából. Biztos megint felhozott egy kurvát. Én már nem is vagyok elég neki..chh.. Tovább nem is nagyon érdekel a dolog, bár amikor elhaladok a szobája mellett, rá kell jöjjek, a hang nem is onnan érkezik. Amint leérek a nappaliba, megdöbbentő látványban kényszerülök részesülni. Egész pontosan a bejárati ajtóval szemben lévő kanapén, Jade és egy csaj… hát ezek már az emeletig sem bírták ki, mondhatom szép… Nem is zavartatom magam, hideg nyugodtsággal (legalábbis arra kényszerítve magam) megkerülöm őket, annyira elfoglaltak magukkal hogy ők sem vesznek észre engem. Amikor azonban már a konyhában kénytelen vagyok a világítást bekapcsolni, a nappaliba átszűrődő fényben nézem őket, tudjam már mennyivel jobb nálam az a kurva csaj… És akkor a vérnyomásom egy pillanat alatt 320-ra ugrik fel, a szemem hatszorosára kerekedik, Jade partnere láttán. Kurvának kurva, csak éppen nem lány.

Amit megláttam éppen, az nem mindennapi.

Jade Puget és Jeffree Star anyaszült meztelenül egymás szájában-seggében, az én házamban az én nappalimban az én kanapémon.

Én meg szintén meztelenül, a konyhaajtóban tökéletes díszkivilágításban, amikor is ők abbahagyják a dolgukat és felém néznek. Kicsit sem félreérthető…

- Hoppá. – mindössze ennyit tudok szólni a döbbenettől, még a szám is szinte tátva maradt. Két férfi akiknek jómagam is „ügyfele” voltam, most egymást baszták a szemem láttára. Mégis miféle más reakcióra lehettem volna képes?

- Aise?! – kiált fel Jade hasonló meglepettséggel.

- Mit keresel itt? – kérdezi Jeffree. Ez nekem elég volt ahhoz, hogy magamhoz térjek…

- Mégis mi a kibaszott hímringyó apádnak a faszát keresnék, a saját házamban? Ezt inkább én kérdezhetném tőled,Jeffree Star.

Jade idegesen kapkodja a fejét, hol engem hol rózsaszín hajú „kurváját” bámulva, egyértelműen látszik, hogy nem érti, mi van most.

- Ti… ismeritek egymást, vagy mi? – kérdi meglepetten.

- Davey által. – vágjuk rá kórusban, mire az említett személy megjelenik a lépcsőn.

- Mihhvhanvheleeeehm…? – próbálja kérdezni ásítások közepette. Annyira édes ilyenkor, ezzel a „most ébredtem jobb ha békén hagysz”-fejjel. Fél perc alatt felébred, bár szerintem azt hitte még álmodik. Hasonló reakció játszódik le benne, mint ami kicsivel előbb bennem is, csak neki az én látványommal bonyolultabb a helyzetet.

- Hármasban dugtok, és engem kihagytok mindenből? Szégyelljétek magatokat! Gyere Aise, hagyd már őket. – mondja nevetve, majd megragadja a csuklóm és maga után vonszol vissza fel az ő szobájába.

- Jeffree… ezt még… megbeszéljük… - kiabálok vissza feléjük útközben.

Felérünk Davey szobájába, ahol ő az ágyra lök engem, majd mindkét kezem erősen lefogja. Mélyen a szemembe néz, tekintetében vágy és harag keveredik.

- Elmondanád, mégis mit csináltál te velük odalenn? – sziszegi dühösen a fülembe, már majdnem kiabál velem. Érzem leheletét a nyakamon, egyszerre hideg és forró, beleborzongok, szinte az egész testem megrázkódik az ő teste alatt.

- Semmit, de… várj, félreérted. – jelentem ki határozottan, miközben undorral húzódok el tőle, ez persze csak színjáték a részemről, hiszen valójában imádom ezt a viselkedését. Nem a féltékenységet, csak a határozott erőszakosságot.

Nem szól semmit, percekig elgondolkozó arccal néz végig rajtam, s én rajta ugyanígy. Szinte tapintani lehet az ideges feszültséget a levegőben.

Mi lesz most? Megerősza…áú! A kurva életbe, mit csinál ez?!

A hirtelen éles fájdalom következtében gyorsan lehunytam a szemem – és most kinyitottam, újra végignéztem mindkettőnkön. Davey hosszú műkörmeivel belekapott a mellkasomba. Hosszú csíkban nem túl mély, de vérző sebet ejtett rajtam az imént. Megfogom a kezét, lenyalom róla saját testem vörös nedvét. A vér látványától és főként az ízétől én is izgalomba jövök, akárcsak ő. A tekintetében lévő kezdeti dühöt most egy kis időre valamiféle meghittség, szerelem váltja fel. Tényleg kis időre. Nem egészen két perc múlva, egy sunyi mosollyal találom szembe magam, amit nem tudok mire vélni, aztán végül is megértem, amikor az előbb még a melleimet véresre kaparó körmöket iszonyatos kínok kíséretében fenn érzékelem magamban.

Máskor imádnám, de most tudom, ez a megtorlás félreérthető tettemért. Nem esik jól, annyira fáj, éget, ordítok.

Szinte megkönnyebbülök, mikor túl esek ezen a borzalmas és valahol mégis édes érzésen. Davey szétkeni a véremet az egész testemen, nem hagy érintetlenül a dolog után, mint ahogy máskor teszi.

-Ez a büntetésed. – suttogja kegyetlenül rideg hangon.

Felöltözik és kimegy a szobából, engem pedig magamra hagy a vörössé vált fehér ágyon összekuporodva, egyedül zokogva a fájdalomtól. Lassan a könnyeim is vérré fognak válni.