Két napig szerethettelek.
Két nap telt el azóta, hogy a nevem sóhajtottad; két nap azóta, hogy utoljára láttam életet csillogó szemeidben. Két nap hosszú idő, mikor szerelmes vagy. Két kibaszott nap.
A temetésed csütörtökön lesz. Most boldog vagy? Természetesen nem, miért is lennél. Meghaltál, és ez az én hibám, mert nem voltam ott, hogy megmentselek.
Talán a megmentés nem a legjobb szó. Egyedül én tudom, hogy te nem ölted meg magad. Mindenki szerint öngyilkosság volt, de mi mást is mondhatnának? Azok alapján amit ők tudnak, mi más is lehetne, mint öngyilkosság? De én tudom, hogy nem az volt; hiszen te boldog voltál – pontosabban, mi boldogok voltunk. Sosem hagytál volna itt, egyedül az ürességben, hogy egymagamban rohadjak; egy átkozott érthető ok nélkül.
Ott kellett volna lennem, hogy megvédjelek – ez a megfelelő kifejezés. A védelemre nem csak a bajban van szüksége az embernek, mint a megmentésre. Normális emberek megvédik egymást, ha kell. Csak az őrültek szorulnak megmentésre; és te nem voltál őrült, ahogy azt mindenki állította.
Viszont mégis bajban voltál aznap éjjel, és én nem voltam ott. Smith-tel és a barátaival voltam, megjátszva, hogy jól éreztem magam, de valójában szörnyű érzés volt. Te azt akartad, hogy maradjak otthon és nézzek meg veled egy filmet, de én még előbb szóltam Smith-nek, hogy vele leszek. Egy csomó olyan dolgot csináltam, amit nem is akartam, ahelyett, hogy veled lettem volna.
A film még mindig a lejátszóban volt, annak ellenére, hogy már vagy százszor megnéztem, mint egy büntetésként, melyet saját magamnak adtam. A szavak a filmen, hiába te mondtad őket, egy sem volt a tiéd. Túl jól ismertelek ahhoz, hogy tudjam, ha búcsúlevelet írnál, sokkal költőibb lenne. És ami a legfontosabb, önszántadból nem vetted volna filmre – csak a saját kézírásoddal vésted volna egy megviselt papír fecnire. Túlságosan érzékeny voltál az efféle külsőségekre.
Ahogy remegtél, sírtál, s könyörögtél nekem, hogy ne hibáztassam magam, az egészet fájdalmasan nyilvánvalóvá tette. Te magad mondtad – ha öngyilkosságot követnél el, nem lenne szomorúság, nem lennének könnyek, csak beletörődés és elengedés, hiszen az öngyilkosság számodra a fájdalom végét jelentené.
Aztán hallottam a sikolyokat. A te sikolyaid. Álmaimban is kísértettek a két napban, mióta elmentél. A sikolyok, melyeket miattam próbáltál elfojtani, de hiába. A kamera már nem téged mutatott, így nem láttam pontosan, hogyan történt; de amint üvöltésed abbamaradt, tudtam, hogy elmentél. Elmentél a halálba, és bár a szörnyű hangok elhallgattak, a fejemben még napokig tovább hallottam. Ilyen sikolyok biztosan nem hangzanak öngyilkosság esetén.
Megfogadtam, hogy nem nyugszom, míg ki nem derítem, mi történt azon az éjjelen.
eredeti: The Truth About Heaven by SnuffOnDigital37
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése